22_03_29_erdmost_nincskep

Azt hitte a kisteherautós, hogy befér, de súlyos baleset lett a vége

22_03_29_erdmost_nincskep

Azt hitte a kisteherautós, hogy befér, de súlyos baleset lett a vége

A Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája rögzítette az esetet, miközben a bicskei mérnökség szakemberei éppen szalagkorlátot javítottak az M1-esen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kevés utálatosabb dolog van, mint amikor valaki autópályán úgy előz, hogy visszasoroláskor kis híján ráhúzza az autót a megelőzött járműre – szinte mindenki szembesült már ezzel a balesetveszélyes, kimondottan bunkó mutatvánnyal. 

A Magyar Közút  forgalomfigyelő kamerái most egy ilyen veszélyes manőver rögzítettek, aminek súlyos baleset lett a vége szerda kora délután az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, ahol egyébként éppen a bicskei mérnökség szakemberei szalagkorlát javítási munkákat végeztek. 

A felvételen jól látható, hogy több előjelző járművet használtak a mérnökség szakemberei a terelés előtt, ennek megfelelően szépen sorolgattak be az autósok.

A balesetet okozó ponyvás kisteherautó sofőrje is megpróbált az elfogyó sávból bemenni a külsőbe, de csak akkor kezdett el indexelni, amikor már átment a felezővonalon, és hirtelen beszúrta a járművét egy kamion elé.

Ugyanakkor az előtte haladó járművek fékezni kezdtek, így neki is erőteljesen lassítania kellett, próbálta elkerülni az ütközést, ezért a leállósáv felé húzta a kormányt, ott viszont majdnem nekiment a előjelző berendezéseknek.

A mögötte haladó kamion, ami elé bevágott, szintén nem nagyon tudott már megállni, hiszen féktávon belül vágódott be elé a sofőr, ezért próbálta megoldani a helyzetet és a belső sáv felé menekült, de így is nekiütközött a kisteherautónak.

A ponyvás autó román állampolgárságú sofőrje súlyosan megsérült, hozzá rövid időn belül mentőhelikopter érkezett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email