Kling József
A legjobb első prózakötetesekre fókuszáló Margó-díj szűkített listáján a három dobogós egyikeként idén ott figyelt Gazda Albert Leningrád című regénye. Nem ő az egyetlen újságíró sem a tízes, sem a shortlisten, de az ő pályaképe a legimpozánsabb a sorban, a teljesség igénye nélkül: Uj Péter mellett az egykori Index meghatározó alakja, a megboldogult Origo, majd a kérész életű Cink főszerkesztője, később a Magyar Nemzet főmunkatársa, mindeközben az Albert gazda borblog jeles megmondója. Anno publikált pár novellát az ÉS-ben, 2002–2019 között pedig 4 különböző témájú kötet társszerzője. Legyen szó borról, jégkorongról vagy Kárpátaljáról, szövegeinek közös nevezője a szépirodalmi igényben ragadható meg. Borítékolni lehetett, hogy előbb-utóbb előhúzza kalapjából a szépprózát. A Katonakönyv (Cser Kiadó, 2019) ráeső fejezete már színtisztán irodalomként olvasható, melyben pedzegette, de még nem döntötte el végérvényesen, hogy neki a tenor vagy a bariton fach fekszik-e jobban.
A Leningrád eredeti hangjával tűnik ki az első prózakötetesek halmazából. Saját nyelve van, amit a szerző bravúros arányérzékkel kevert ki az ifjúsági regény, az önéletrajz, a napló, a szociográfia, a publicisztika regisztereiből. A Leningrád szövetén átüt, hogy könyvmoly írta. Gazda eleget olvasott ahhoz, hogy lekottázza saját hangját, fanyar iróniájához méretre szabja a mondatokat. Nincs benne hamis hang, legfeljebb alig pár nyegle közhely, ami a jelek szerint elkerülte a figyelmes szerkesztő delete gombját: „Különben is, falra hányt borsó lenne, bármivel is érvelnék.” Az viszont igazi írói teljesítmény, hogy Gazda képes a mutáló gyerekhang árnyalatait egy fejlődés-felnövésregény stációihoz igazítani, amiből a kárpátaljai magyarok életének röntgenfelvétele rajzolódik ki. Milyen volt a gigantikus Szovjetunió fehér foltjában, a kistérségi Técsőn felnőni, a végtelenített vágyakozás állapotában létezni.
Bár a regény címe Leningrád (a szerző legnagyobb tévedése), a Leningrád-élmény eufóriája (a könyv legegzaltáltabb része) mégis eltörpül a regény valamennyi fejezetét átitató Magyarország-vágy (amit minden técsői csak a tévéből, a rádióból, az újságokból, a könyvekből ismer) már-már operai érzelmekkel operáló hangja mellett: „Az egészen biztos, hogy Magyarországon a legjobb. Ott minden máshogy van, mint nálunk. Tele vannak a boltok. Nem kell sorba állni kenyérért és húsért. Mindenki magyarul beszél mindenhol. A moziban magyarul adják a filmeket. Vagy magyar felirattal. Mindenki kedvesebb, intelligensebb. A boltokban mosolyognak az eladók. Ha bemész, biztos, hogy megkérdezik: mit szeretnél.” A Szovjetunió örökkévalóságában fogva tartott Kárpátalja azonban mégsem a börtönből vágyakozás metaforája.
Gazda Albert főhőse (Gazda Albert) a szabadság iránti sóvárgás közepette is empátiával, humorral, egy buddhista elfogadó gesztusával fordul tökéletlen világa minden hiányossága felé. A Leningrád egy boldog könyv, mert még a konfliktus is hiányzik belőle, és mégsem fullad unalomba. Ez igazi írói bravúr.
