22_03_29_erdmost_nincskep

Elhunyt Ágó Mátyás, Érd volt főépítésze

22_03_29_erdmost_nincskep

Elhunyt Ágó Mátyás, Érd volt főépítésze

Nem csupán egy kiváló szakembert, elsőrangú építészmérnököt veszítettünk el, de nagyszerű kollégát, aki kívül-belül ismerte Érdet, és mindent megtett, hogy meg is szerettesse másokkal - írja közösségi oldalán Csőzik László polgármester.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Ágó Mátyással Érd színesebb, pezsgőbb, izgalmasabb, vonzóbb hely volt, annyira együtt élt a várossal jóban és rosszban, örömben és bánatban, fejlődésben és kudarcban, hogy nélküle minden kicsit színtelenebb, hétköznapibb lesz – hacsak meg nem tanuljuk az ő szemével látni, segíteni, hibáival együtt is imádni ezt a várost.

1955-ben itt, Érden született, és 18 évesen a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tette le az érettségit – sorsa tehát már a kezdetektől összefonódott városunkkal. A Műegyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1979-ben, és mivel folyton tanulni akart, új dolgokat megismerni, szakmai látókörét szélesíteni, elvégezte a Magyar Építőművészek Szövetsége kétéves Mesteriskoláját is. A köz- és a magánszférában is rengeteget dolgozott, hogy csak néhány fontos időszakot emeljek ki pályájáról: az Országos Műemléki Felügyelőségnél műemlék-helyreállításokat tervezett, majd 1990 és 1996 között Gödöllőn építészeti irodavezetőként elindította a Grassalkovich-kastély rekonstrukcióját, eközben részt vett az önkormányzat Általános Rendezési Tervének és több Részletes Rendezési Tervének a megalkotásában. Több építészirodában is vezető tervezőként irányította a műemléki felújításokat és új épületeket is tervezett, így amikor a 2000-es évek elején családjával együtt visszaköltözött Érdre, saját tervezésű családi házban talált új otthonra. Itt élt szintén építészmérnök feleségével és öt gyermekével, akik felcseperedve számos unokával is megörvendeztették.

Mivel szívén viselte, merre halad a város, 2011 és 2017 között főépítészként vállalt szerepet Érd épülésében. Elkötelezetten dolgozott azon, hogy jobb legyen a város építészeti arculata, értékei megmaradjanak nekünk és az utókornak, ez vezette akkor is, amikor kezébe vette a még működő Építészeti és Műszaki Tervtanács irányítását. Közvetlen kollégái a főépítészi irodán máig örömmel emlékeznek vissza a nagy közös beszélgetésekre Érdről és az építészetről, a harmóniáról, amelyet mindig keresett az életében, és a közös szabadidős programok – filmnézések, természetjárások, zarándoklatok – felemelő élményére, humoros történeteire, a megfeszített munka mellett a sok vidám momentumra. Mint kolléga és ember, mély nyomot hagyott a környezetében, amelyet betölteni szinte lehetetlen.

Érd iránti elkötelezettségének tanúbizonysága a kertvárosok.hu oldalon általa alapított „Érdem” rovat, illetve a Kertváros magazin „Érdem” melléklete, amelyben ő és más szakemberek mutatták be városunk, otthonunk történeti, természeti és építészeti nevezetességeit. Imádott tervezni, maradandót alkotni, az érdieknek örömet szerezni, ezért is jelentett neki sokat az ófalusi Szent Mihály termálvizes ivókút megtervezése és megvalósulása. 2018 után a Lechner Tudásközpont munkatársaként kamatoztatta Érden szerzett tudását településarculati kézikönyvek és településképi rendeletek megalkotásával.

Szíve együtt dobogott Érddel, most már nekünk kell megtalálnunk a legjobb ritmust. Városa, szakmája, családja pótolhatatlan veszteséget szenvedett.

Drága és feledhetetlen kollégánk, barátunk, szomszédunk, földi társunk: Ágó Mátyás, Isten veled! Az Ég áldása kísérjen utadon!”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email