22_03_29_erdmost_nincskep

„Egy-egy trükkre Rodolfo tanított”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Egy-egy trükkre Rodolfo tanított”

A fejtörők és kvízjátékok szerelmesét, Kurusa Józsefet eddig csak a rendszeresen megjelenő rejtvényekből ismerhették az Érdi Újság olvasói. A számok bűvésze most elmesélte, hogyan lett sudokubajnok a mezítlábas, teheneket őrző kisfiúból.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem árulok el titkot, ha elmondom, nemcsak lapunknak, hanem más újságoknak is készít rejtvényeket, most már nyugdíjasként. Ez volt a fő foglalkozása korábban is?

Ó, az több is volt! Melyiket mondjam? Talán a legfontosabbal kezdem: élelmiszeripari technikumot végeztem, ebben a szakmában is dolgoztam, egész pontosan a húsiparban, míg nyugdíjba nem mentem. Utána, mondjuk úgy, nyugdíj-kiegészítésként, Ausztriába jártam ki dolgozni, egy ismerősöm révén. Ott sajátítottam el a sudoku szerkesztésének csínját-bínját, és kezdtem el versenyekre járni. Egy kínai férfi, Li Zing volt a mesterem. Ő angolul beszélt, én egy kicsit németül, mégis megértettük egymást. Aztán statisztáltam is, szerepeltem többek közt az Egri Csillagokban és a Sorstalanságban, illetve német filmekben is.

Hogyan magyarázná el egy laikusnak a sudoku legfőbb szabályát?

Nagyon egyszerű: egy sorban egy szám csupán egyszer szerepelhet. Persze, ez csak a számokból álló sudokura igaz, vannak betűs sudokuk is, sőt, az igazán nehezek azok, amelyeknél a számokat és a betűket kombinálják. Tudomásom szerint egyébként betűket tartalmazó sudokut egyedül én készítek Európában.

Mi a nehezebb, kitölteni vagy szerkeszteni?

Aki gyakorlott, annak egyik sem. Ahogy a mondás szól: amit Jancsi megtanul, azt János sem felejti.

Meg lehet élni manapság keresztrejtvények készítéséből?

Mivel érdi lakos vagyok, a helyi lapoknak, vagy épp szülővárosom, Bicske újságjának ingyen készítem a sudokukat, a rejtvény- és egyéb magazinoknak már nem. Nyugdíj-kiegészítésnek jó. Idős vagyok már, nyolcvanéves elmúltam, nekem ez így megfelelő. Természetesen nemcsak írom a keresztrejtvényeket, hanem fejtem is, gyerekkorom óta. Nagy szegénységben éltünk, már hat-nyolc éves koromban délutánonként teheneket őriztem, reggelenként, iskolába menet még a tejet is le kellett adnom a tejüzemben, ahol a begyűjtés volt. Az iskolában ott sorakoztak a tejeskannáink, mert hát a többi gyerek is ezt csinálta. Édesanyám egyedül nevelt fel minket. Varrónő volt, de hát a háború után ki varratott új ruhát? Március 15-étől már mezítláb jártunk. Rossz gyerek voltam, eleven, de a számtant akkor is nagyon szerettem, és ha a kezembe akadt egy-egy kalendárium, újság, azonnal nekiláttam a keresztrejtvénynek.

Az ön által készített sudokuk mellé oda szokott írni egy mondatot – mindig ugyanazt: „A nevetés a legjobb gyógyszer”. Ezek szerint szereti a humort.

Így van! A száraz embereket annál kevésbé. Nagyon szeretek játszani. A sudokun kívül készítek kakarut, szikakut, és egy komolyabb malomjátékot (Mühlenspiegel) is. Emellett kártyázom, főleg magyar kártyával, az ulti a kedvencem, de csak akkor, ha komolyan csinálják. Sajnos ilyen játékosból kevés van. És nagyon szeretem a televíziós kvízműsorokat, szerepeltem annak idején Rózsa György, később Gundel Takács Gábor műsorában. Vagy harminc alkalommal vehettem részt ilyen tévés kvízjátékon, nyertem is jelképes összegeket.

Kaszinóban volt már?

Igen, méghozzá Monte-Carlóban, egy sudokuverseny után.

Nyert?

Nyertem is, vesztettem is, a végén pedig mínusszal jöttem ki.

Meséljen egy kicsit ezekről a versenyekről, hiszen egy laikus nehezen tudja elképzelni, hogy mérkőznek meg egymással a keresztrejtvényfejtők.

Ezek meghívásos, szponzorált rendezvények, így az utunkat, a szállásunkat is fedezik. Pénzdíj nincs, legfeljebb szóróajándékok. Viszont nagyon jól szórakozunk, beszélgetünk, tanulunk egymástól. Több helyezést is elértem már, de ami nagyon jólesett, az a kis kupa, amit a hetvenedik születésnapom alkalmából, névre szólóan kaptam a többi versenyzőtől. A húgomnak mondogattam mindig: még meg sem kezdődik a verseny, de én már nyertem – tippeket, barátokat, ismerősöket. Hiszen egy-egy ilyen alkalommal akár százan is indulnak. Vannak elsők, vannak utolsók, de még tőlük is lehet tanulni.

Itt is úgy megy, mint mondjuk a pingpongban, hogy az ázsiaiak vannak fölényben? Hiszen a sudoku onnan származik.

Én is azt hittem, de ez nem így van: ez a játék állítólag Amerikából került Európába, nem Kínából. És az amerikaiak a legügyesebbek benne manapság is.

Most is jár még ilyen megmérettetésekre?

A Covid miatt most nem, de amint lehet, azonnal megyek majd!

A világ mely tájaira jutott még el a versenyeknek köszönhetően?

A kétezres évek elején egy hetet tölthettem Indiában, Delhiben, teljesen ingyen. Vegyesek voltak a benyomásaim, mert egyes városrészek igen elmaradottak voltak, és azt tapasztaltam, hogy nagy a korrupció.

Nyolcvanhárom éves. Hogy érzi, a szellemi sportok segítenek megőrizni a frissességet?

Mindenképp. Ha a fizikai állapot romlik is, az agyműködést nagymértékben serkentik. Nekem sosem kell keresnem a kulcsomat. Engem ezek a játékok éltetnek. De nagyon szeretem a híres emberek aforizmáit, mondásait is olvasgatni, rengeteget tudok idézni is. Nagyon szeretem a kártyatrükköket, és a becsapós számolós játékokat. A fejszámolós mutatványok is vonzottak világéletemben.

Mutatott is nekem az imént egy jó kis fejszámolós trükköt, de nem árulta el, hogyan csinálta.

Ez maradjon az én titkom! Azt azonban elmesélem, hogy ezek alapjait Gács Rezsőnél, ismertebb nevén Rodolfónál tanultam, akivel a budai bűvészboltban olykor találkoztam. Az eladók látták, hogy engem ez mennyire érdekel, mutattak hát egy-két trükköt. Aztán vettem a témával foglalkozó könyveket is, és egyre gyakrabban mentem. Egy-egy trükkre Rodolfo tanított, van még közös fényképünk is. De afelől megnyugtathahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a kedves olvasókat, hogy a sudokuimban soha nem csalok.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email