22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: kell a bravúr az ÉRD-től

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: kell a bravúr az ÉRD-től

Október 29-én, 18 órától a Dunaújvárosi KKA-t látja vendégül az ÉRD Arénában a női kézilabda NB I 6. fordulójában az ÉRD. Horváth Roland együttesének a tavalyihoz hasonló bravúr szükséges a két pont megszerzéséhez.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Öt mérkőzés után egy győzelemmel és négy vereséggel, de ugyanannyi pontot gyűjtve, mint az Alba Fehérvár és a Hungast Szombathely áll a tabella utolsó helyén az ÉRD, amely a Fejér megyeiek elleni siker után újabb Fejér megyei riválist fogad, hiszen október 29-én a Dunaújváros látogat Érdre.

Horváth Rolandnak nem lesz könnyű dolga, hiszen a válogatott szünetben bár Bódi Bernadettel erősítette meg keretét az együttes, de legutóbb, az MTK ellen számos meghatározó játékosára, Paróczy Sárára, Alexandra Vukajlovicsra, Fekete Bozsanára és Mézes Laurára sem számíthatott, illetve Szabó Kitti is csak hétméteresekre tudott beállni. Az ő játékuk pedig mindenképpen nagy hatással lehet a mérkőzésre.

A Dunaújváros jól kezdte a szezont, hiszen a nyitókörben a Szombathelyi KKA-t 26–23-ra, majd a második fordulóban a Budaörsöt idegenben múlta felül 31–19-re. Ezután viszont legutóbbi négy mérkőzését egyaránt elveszítette Vágó Attila együttese, hiszen a Vác tíz, a Siófok hat, a Ferencváros pedig öt góllal nyert Dunaújvárosban, míg a Mosonmagyaróvár hazai környezetben győzte le nyolc találattal Bulath Anitáékat.

Az október 29-i lesz az ÉRD és a Dunaújváros harmincadik tétmérkőzése egymás ellen, ebből 27-szer az NB I-ben, kétszer az EHF-Kupában, egyszer pedig a Magyar Kupában csaptak össze a felek.

Az egymás elleni mérleg az ÉRD felé billen, hiszen tizenhetet rendes játékidőben, további hármat pedig hétméteresekkel nyert meg, egyszer játszottak döntetlent a felek, míg a DKKA nyolcszor diadalmaskodott.

Az ÉRD pályaválasztásával még jobb a Pest megyeiek mérlege, hiszen tizennégy eddigi érdi mérkőzésükből a Dunaújváros négyszer tudott nyerni, míg az ÉRD tízszer tartotta otthon a két pontot.

Horváth Roland együttesének ezúttal viszont extrát kell hoznia az újabb pontszerzéshez, hiszen a Kohásznál Bulath Anita hat mérkőzés után már 43 gólnál jár, de mögötte Szalai Babett is már 25-ször volt eredményes. Igaz, mögöttük nagyobb űr van a házi góllövőlistán, hiszen Farkas Johanna és Borgyos Panna eddig 16-szor volt eredményes, Kukucska Viktória pedig 13-szor.

Az ÉRD-nél ebben a mutatóban Kopecz Barbara áll az élen 33 találattal, de négy mérkőzésen Paróczy Sára 22, Alexandra Vukajlovics pedig 17 gólnál jár. Igaz, mögöttük Szabó Kitti és Csáki Lilla is 9-9 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

Az október 29-én 18 órakor kezdődő ÉRD–Dunaújvárosi KKA mérkőzést Paska Dániel és Vastag Sámuel vezetik.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
10.29., 18.00:
ÉRD–Dunaújvárosi KKA

A mérkőzés a hatályos kormányrendelet alapján 18 éves kor felett KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL látogatható!

A védettséget igazoló kártyát és a mobilappot is elfogadják, mindkettő esetében szükségük lesz fényképes személyazonosító okmányra is. A jogszabály értelmében nem áll módukban elfogadni semmilyen más (papír)formátumú igazolást (sem oltási igazolást, sem orvosi papírokat).

A rendezők azt kérik, segítse a munkájukat azzal, hogy a védettségi igazolványát (kártya vagy applikáció) és fényképes személyazonosító okmányát a bejárathoz érve előkészíti.

A kormányrendelet alapján a mérkőzésre való belépést 18 éves kor felett kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek, illetve a felügyeletük alatt lévő tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek számára tudják biztosítani.

A védettségi igazolvány ellenőrzésével a beléptetési idők megnövekedhet, ezért kérik, érkezzen időben!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email