Állj, ha piros!

Állj, ha piros!

A biztonságos közlekedésre nevelést nem lehet elég korán elkezdeni; az alapvető szabályokat már a legkisebbek is elsajátíthatják, játékos formában. Az önkormányzat és a rendőrség szervezésében óvodásoknak tartottak foglalkozásokat pénteken, az autómentes nap, illetve a mobilitási hét apropóján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A rendőrség munkatársai pénteken a főtéren gyermekeknek tartottak játékos közlekedésbiztonsági foglalkozásokat, bemutatókat az autómentes nap, illetve a mobilitási hét jegyében.

Mint Szatmáriné Berczi Dolóresz bűnmegelőzési főelőadó az Érdi Televíziónak  elmondta, a gyermekek ez irányú nevelésére kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen pár év múlva a közlekedés aktív résztvevői lesznek.

– Nagyon érdekelte őket, hogy milyen a rendőrautó, amibe a helyszínen be is ülhettek. Felállítottunk egy mobil pályát, amin kipróbálhatták ügyességüket, és tudatosítottuk, hogy mennyi mindenre kell figyelniük a mindennapi közlekedés során. Az alapvető szabályokat – mint például a közlekedési lámpák színjelzéseinek ismerete – mondókákon keresztül sajátíttattuk el a legkisebbekkel. „Állj, ha piros, várj, ha sárga, indulhatsz, ha zöld a lámpa” – ebből a versikéből azt is megtanulhatták, hogy a piros szín mindig a veszélyre hívja fel a figyelmet – tette hozzá a rendőr százados..

A közlekedésbiztonsági napot a Polgármesteri Hivatal szervezte, az önkormányzati óvodákba járó nagycsoportos gyerekek jöttek el a rendezvényre. A Béke téri Kincses óvodából és az Ófalusi oviból érkeztek a kicsik, akik több csoportban oldották meg a feladatokat.

Az autómentes nap foglalkozásaira Csőzik László polgármester is kilátogatott. 

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email