Korcsolya: elkezdték az új szezont

Korcsolya: elkezdték az új szezont

Elkezdték az edzéseket az Érdi Jégcsarnokban a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a BudaSkate SE mű- és szinkronkorcsolyázói, akik toborzásba is fogtak, míg a sportolókkal elkezdték a felkészülést a versenyekre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Tóth Márta, a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a BudaSkate SE edzője az Érd FM 101.3 Playoff című sportmagazinjának legutóbbi adásában ismertette, a versenyzőkkel egész nyáron edzettek, sőt, külföldi edzőtáborba is eljutottak.

Tóth Márta arról is beszélt, a jégen csak egy hónapot hagytak ki nyáron, de már szeptemberre elkészültek a versenykoreográfiák. Kifejtette, a versenyedzéseken épp a koreográfiákat tökéletesítik, de emellett vannak külön technikai edzések, ahol a különböző elemeket gyakorolják, de ezt kiegészítik balettel, tánccal, nyújtással, kordinációs készségfejlesztéssel, illetve atlétikai erőnléti edzéssel.

A versenyszezon október 9-én indul az Óbudai Gepárd Jégpályán a műkorcsolyázóknak és jégtáncosoknak, míg a tervek szerint a szinkronkorcsolyázók szezonja október végén Érden indul.

A toborzással kapcsolatban Tóth Márta kitért rá, már csak korlátozott számban várják a jelentkezőket, hiszen nagy létszámmal zajlanak a szeptemberben indult tanfolyamok.




 

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email