22_03_29_erdmost_nincskep

A világ legjobb módszerét tanulták a Kőrösiben

22_03_29_erdmost_nincskep

A világ legjobb módszerét tanulták a Kőrösiben

A Brit Kodály Akadémia professzorai tettek látogatást múlt héten a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, ahol Nagyné Rápli Györgyi ének-zene óráin tapasztalhatták meg, hogyan valósul meg a Kodály-módszer náluk a gyakorlatban. És amit láttak és hallottak, az idén is lenyűgöztek őket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kodály a legjobb ének-zene oktatási módszer a világon – tartják (többek közt) a Brit Kodály Akadémia tagjai is, de hogy a módszer hogyan működik a gyakorlatban, azt leginkább Kodály szülőföldjén lehet elsajátítani, így természetes, hogy nemcsak Nagy-Britanniából, hanem az egész világból folyamatosan jönnek a Kőrösibe is a módszer elkötelezett tanárai.

Múlt héten a Brit Kodály Akadémia tagjai vettek részt egy ilyen látogatáson, és budapesti iskolák mellett eljöttek a Kőrösibe is óralátogatásra. Az iskolában már visszatérő vendégeknek számítottak, hiszen 5-6 éve újra és újra felkeresik Nagyné Rápli Györgyi óráit, hogy újabb és újabb ének-zene tanítási ötletekkel és tanácsokkal felfegyverkezve térhessenek haza innen. 

Lucinda Geoghegan, a Brit Kodály Akadémia igazgatósági tagja elmondta, hogy nagyon nagy benyomást tesznek rájuk minden évben Nagyné Rápli Györgyi órái:

-Mindaz, aminek szerintünk teljesülnie kell egy órán a Kodály-módszerből, azt itt mindig látjuk a gyakorlatban működni. Évek óta járunk ide, és próbáljuk ellesni a trükköket, amiket aztán otthon át is ültetünk a gyakorlatba az ének-zene órákon, de még mindig úgy gondoljuk, hogy az a zeneiség, ami Magyarországon áthatja a mindennapi ének-zene oktatást, a legmagasabb szintű az egész világon. Csak vágyakozhatunk rá, hogy egyszer elérjük ezt mi is.

A Brit Kodály Akadémia igazgatósági tagja szerint a Kodály-módszer Britanniában is egyre népszerűbb, és megfigyelték, hogy jótékony hatással bír nemcsak az ének-zene oktatásban, hanem például a nyelvi képességek és a szociális készségek fejlesztésében is. Sőt, Angliában nemrégiben csináltak egy kutatást, és azt tapasztalták, hogy az egyik iskola diákjai az ének mellett a többi tantárgyból is jobb érdemjegyeket érnek el mióta bevezették a Kodály-módszert.

Nagyné Rápli Györgyi pedagógus és igazgatóhelyettes gyakorlatilag azóta tanítja a gyerekeket a zene szeretetére és ismeretére, mióta bevezették ott a Kodály-módszert. Az emelt szintű ének-zenei képzés keretében a diákok  heti 3-4 ének-zenei órán és két alkalommal kóruspróbán vesznek részt. A Brit Kodály Akadémia tagjai egy 8., 7 és végül egy 6. osztály ének-zene órájába nyerhettek betekintést. Mi az elsőre kísértük el őket.  

Ezen a 8. osztályosok Stravinsky Tűzmadár fináléját dolgozták fel, különféle tapsos, mozgásos játékokkal. Nem maradhatott el természetesen a magyar népzene sem, volt népdalfeldolgozás, ritmika játék, modális hangsorokkal, pentatóniával, relatív szolmizáció és figyelemkoncentrációs gyakorlatok. Nagyné Rápli Györgyi igazi színes órát állított össze az alkalomra, hogy lássák a brit kollégák, hogy milyen sokrétű dolgot lehet végezni egy ének-zene órán. 

-A Kodály-koncepciónak az egyik lényege azon kívül, hogy a gyerekeknek zenei élményt adjunk és megtanítsuk őket gyönyörűen énekelni, éppen az, hogy a figyelmüket is fejlesszük, ami az élet más területeire is kihathat. Úgyhogy nagyon szövevényes és szép dolog ma ének-zenét tanítani – áradozott a módszerről kérdésünkre Nagyné Rápli Györgyi.

A bemutató órákat hatalmas vastapssal fogadták a vendégprofesszorok, akik a gyakorlatokat saját maguk is kipróbálhatták.

– Teljesen elámultak tőle, hogy mire képesek ennyi idős gyerekek, hiszen a saját bőrükön is megtapasztalhatták, hogy a feladatok között akadt szép számmal nehéz is. A vendégeket meglepte, hogy a 12-14 éves gyerekeknek ilyen jó a többszólamú hallása és figyelme, zenei érzékenysége. Mindemellett pedig csodálatosan énekelnek. A végén aztán sok ötlettel és tanáccsal mentek el a professzorok, és tudom, hogy nemcsak a pedagógus és a diákok vagy az iskola, de a város jó hírét is viszik haza magukkal – tette hozzá Nagyné Rápli Györgyi.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email