22_03_29_erdmost_nincskep

Víz, víz, tiszta víz

22_03_29_erdmost_nincskep

Víz, víz, tiszta víz

Hőségriadó, vörös kód, 39 fok. Nem ritka jelenség nálunk, idén megtapasztalhattuk. Ilyenkor a folyadékpótlás fontossága még inkább felértékelődik. Dr. Bálint Lászlót, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény belgyógyászát kérdeztük mikor, mennyit és mit igyunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Leginkább a csecsemők, a kisgyerekek, illetve az idősek vannak kitéve a kiszáradás veszélyének.

„Az időseknél az a fő gond, hogy nem feltétlenül érzik a szomjúságot, így könnyebben kiszáradnak, ők eleve érzékenyebbek a só-,illetve vízháztartást érintő változásokra.”

Hogy mik a kiszáradás tünetei? Jelentősen csökken a vizelet mennyisége, szájszárazság és általános gyengeség jelentkezik, ami időseknél zavartsággal is párosulhat, súlyos esetben eszméletvesztés is bekövetkezhet.

Örök dilemma, mennyit igyunk a nagy melegben. A szakember szerint az általánosan elterjedt, napi 3-4 liter javaslattal szemben elég napi másfél liter folyadék.

„Ugyanis minden ételben van víz, a gyümölcsben kifejezetten, de a húsban, a sajtban és a zöldségfélékben is.”

Az sem mindegy, mivel oltjuk szomjunkat. A cukros üdítőket felejtsük el, a vízvesztést vízzel pótoljuk! Ha lehet, buborékmentessel.

Fontos kérdés, hogy csak vizet veszít az ember vagy izzad is? Száraz melegben főleg vizet veszítünk, így elég, ha csak azt pótoljuk. De ha kicsit megnő a páratartalom, akkor már izzadni is fogunk, és olyankor már sót is veszítünk, így ebben az esetben azt is pótolni kell, persze csak minimális mennyiségben.

„Érdemes megnézni, mennyi a nátrium tartalma kedvenc ásványvizünknek, mert ha az magas, akkor vigyázni kell a só pótlással. 120-130-as numerikus érték már magasnak számít.”

Sok idős embernek magas a vérnyomása, amire vízhajtót kap, ilyenkor a káliumot is pótolni kell, amire legalkalmasabbak a gyümölcsök, zöldségek és főzelékek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email