A Halla-ház az ófalu egyik legnevezetesebb utcájának nem túl jellegzetes épülete. A Római út 24. szám földszintjén jelenleg rendőrség, polgárőrség és orvosi rendelő működik, az emelet pedig évek óta üresen áll. Utoljára a baptista egyház használta, és a város a továbbiakban is közösségi funkciót szánt neki, csak éppen a felújításával maradt adós. A legutolsó választások előestéjén még felavattak itt egy emléktáblát, majd a ház egykori tulajdonosának szelleme – miután egy félórácskára fölriasztották örök álmából – lustán a másik oldalára fordult. Most hagyományőrző civilek kezdték megint fölébreszteni.
Nem magának építtette
Az 1920-as évektől Halla Aurél jogász-közgazdász nagy szerepet játszott Magyarország gazdasági-kereskedelmi életének alakításában. A 20-as években a Kereskedelmi Minisztérium törvény-előkészítő osztályának vezetője, karrierjének csúcsán pedig a Magyar Királyi Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium államtitkára (1936–38-ig), mindemellett számos ipar- és kereskedelemtörténeti szakcikket írt. Budapesten lakott, az érdi Római úti házat 1925–26-ban építtette. Jelentős szerepe volt abban, hogy a 20-as években hirtelen növekedésnek indult Érden elkezdődött az infrastruktúra fejlesztése. A 30-as években az ő ösztönzésére épült meg a Felső út folytatásában az ófaluba vezető betonút, egészen a Molnár utcáig. Az ófalusiak szívébe azzal lopta be magát, hogy az utat – megelőzve a szóbeszédet, miszerint „magának építtette” – nem vezette el a saját házáig. Így aztán „a visszamaradó rövid szakaszt a lakosság hálából, saját költségen és fáradságával építette meg adományozójának, jótevőjének” – olvasható Vasné Tóth Kornélia Halla Aurél jelentőségét méltató cikkében.
Mivel 1938-ban bizonyos szakpolitikai irányokkal nem tudott azonosulni, lemondott államtitkári posztjáról, ám „civilként” számos fontos kezdeményezésben közreműködött, ilyen volt például a gát megépítése Érden. Bábáskodott 1940-ben a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete) bentlakásos népfőiskolájának létrehozásánál is – ennek az egykori Szapáry-kastély adott otthont, és kulturális, vezető- és gazdaképző tanfolyamokat tartottak benne.
Halla Aurél közéleti és gazdaságfejlesztési tevékenységével 1945 után felkerült a Rákosi-rendszer feketelistájára, a kistarcsai internálótáborba száműzték, könyveit betiltották, érdi házát 1952-ben államosították. Az 1956-os forradalom után kerülhetett vissza Érdre, ahol egykori házvezetőnőjénél húzta meg magát, 1959-ben bekövetkezett haláláig.
Amikor van pénz a felújításra…
Érd kulturális örökségének civil őrzői – a tavaly elhunyt Ábel András helytörténész köre – régóta szeretnék gazdag tartalommal, kiállításokkal, közösségi megmozdulásokkal megtölteni a Halla-ház emeleti részét. Ehhez először is fel kellene újítani. Volt ugyan rá pénz, nem is kevés, és az előző városvezetés fel is újíttatta a földszintet, az emelethez azonban nem nagyon nyúltak: a vállalkozó – a helyi önkormányzati képviselő fia – megcsinálta a külső szigetelést, mókolt valamit az ablakokkal és a vakolattal, majd csapot-papot odahagyva levonult. A felújítás befejezésére az értékvédő civilek képviseletében az Érdi Német Kultúr Egyesület pályázott a Miniszterelnökség Nemzetiségi Támogatások Osztályához, és nyert is kétszer egymillió forintot. Az önkormányzattal pedig hamarosan aláírják az öt évre szóló ingyenes használati megállapodást.
Az egyesület elnöke, Kotroczóné Klopfer Teréz elmondta, a Polgármesteri Hivatal vezetőitől kaptak segítséget a statikai vizsgálatok megrendelésében és kifizetésében, hogy kiderítsék, vajon az 1920-as években fafödém felhasználásával készült ház mennyi terhelést bír el. A szakvélemény szerint a ház stabil, az emeleten egyszerre 10-15 ember tartózkodhat – több egyébként a két kisebb és egy nagyobb szobát, valamint padlástért magába foglaló hasznos területen nem is nagyon férne el. Az első pályázati körben nyert pénzből elkészült a vizesblokk, rendbe hozták az ablakokat, és kifestették a két kisebb szobát. A vállalkozó azonban a nagyszoba láttán széttárta a kezét, mondván, az olajfestékkel készült falfreskókkal nem tud mit kezdeni.
Részben a mi egyik tavasszal megjelent cikkünk inspirálta az ófalusi patrióta kört arra, hogy a cél érdekében közösségi támogatást keressen.
… és amikor nincs
„Elmentem a Trilak festékboltba, és megkérdeztem a tulajdonostól, Zvatt Józseftől, milyen technológiával lehetne az olajfestéket eltüntetni – mondja Klopfer Teréz. – Tőle aztán nemcsak szakmai segítséget kaptunk, hanem a szükséges anyagokat is ingyen adta. Tanácsára megkerestem az Érdi SZC Kós Károly Technikum igazgatóját, hogy a munka elvégzésében tudnának-e segíteni a festőtanulók. Már a következő munkanapon jött is a válasz: a festők mestere, Kiss Ferenc fogja felmérni a helyszínt, és a tanulók bevonásával elvégzik a munkát.”
Ellátogattunk a szakképző iskolába is, megkerestük a mestert, hogy magyarázza el, hogyan lett az olajfestékkel telepingált falból egységes fehér felület. „A lehető legrosszabbkor jött a kérés, hiszen közeledett az évzárás egy Coviddal terhelt tanév végén – vallja be a mester –, ennek ellenére nyilvánvaló volt, hogy segítenünk kell. Hétvégén én magam készítettem elő a falat, kijavítottam, gletteltem, aztán a tavalyi, most 10. osztályos tanítványaimtól megkérdeztem, ki vállalná, hogy jön velem dolgozni. Egy emberként jelentkeztek mind, aztán végül kiválasztottam közülük három legényt, akik gyönyörűen elvégezték a munkát. Komplikált feladat egy oldószeres olajfestéket eltüntetni, régen szandlizásnak hívták a technológiát, melynek során először lefestették, majd szitált homokkal szórták meg a falat, hogy érdesítsék a felületet. Ma már egy speciális anyaggal úgynevezett tapadóhidat tudunk felvinni az olajfestékre, amit kétszeri glettelés, csiszolás, alapozás és száradás után kétszer lefestettünk a választott színnel.”
Klopfer Teri meghatottan meséli, hogy a fiúk gyönyörűen ki is takarítottak, sőt, még a fecskéknek is adtak inni az udvaron. Mire a mester csak mosolyog, hogy hát „nemcsak maszatolunk, hanem takarítunk is, és nemcsak a festés a fontos, hanem a környezet is” – ezt tanítja a fiúknak. Mivel fölszáradt a tócsa az udvaron, pótolták a vizet, hogy a madárkáknak legyen dagonyázótó. „Ez mind természetes” – tette hozzá, amiből láthattuk, milyen szellemben nevelkednek az érdi szakképzőben a jövő festői. Nehéz időszakon vannak túl, az online tanulás hónapjaiban leginkább az otthoni sablonkészítésben tudtak jeleskedni.
Amúgy nem ez az első olyan alkalom, amikor a tanulók gyakorlati képzését a társadalmi hasznossággal is össze lehetett kapcsolni: kifestették korábban többek között a Vörösmarty Mihály Gimnázium több tantermét, a Szakképzési Centrum irodáit, az ófalui iskola tornatermét stb. A mester szerint a város akár jobban is használhatná a 220-nak becézett szakképzőt közintézményei karbantartására, akár az iskolák festését is meg lehetne oldani a segítségükkel.
Minden további segítség jól jön
Személyesen is meggyőződtünk róla, milyen munkát végeztek a fiúk a Hallaházban, és hát – megkockáztatnánk –, igényesebbet, mint fizetség fejében a vállalkozó. Az emeleten van még mit tenni. A legnagyobb feladat, ami még hátravan, a szép régi falépcső megmentése, valamint a lépcsőfeljáró terének és a közlekedőfolyosónak a felújítása. A három szobába hajópadlót vagy igényesebb laminált burkolatot képzelnek a civilek, a padlástér középső részében pedig egy olyan járófelületet szeretnének kialakítani, ahová a kiállítás látogatóit be lehet engedni. Az udvar jelenleg pusztaság – parkolásra használják –, a hatalmas tűzfalról lefoszlott a vakolat. Néhány asztallal, székkel barátságos pihenőt lehetne ide varázsolni kerékpárosoknak, zarándokoknak, a falakra pedig zöldnövényzetet futtatni, vagy fölkínálni szabad felületet kereső igényes street art művészeknek. Mivel a befejezésre összesen egymillió forint áll rendelkezésre, amiből mindez nem fog kijönni, boldogan fogadják a további szakmunka- és építőanyag-felajánlásokat. Ahogy most kinéz, a Halla-ház emelete lesz az első olyan kulturális tere Érdnek, amely közösségi összefogással érheti el a célját – ha a város lakói is úgy akarják.
Mi minden költözne a Halla-ház emeletére?
A tervek szerint a „történelmi Érd” gazdag hagyományaiból kaphatna ízelítőt a betérő. Három, képekkel illusztrált tábla már elkészült, amely a ház egykori tulajdonosának munkásságát mutatja be – ezeket az épület elé szeretnék kiállítani, aminek egyelőre jogszabályi és egyéb akadályai vannak, de keresik a megoldást. Az emeleti, csaknem 30 nm-es szobát Bogner Mária Margit emlékezetének szentelnék. Az anyag kiállításra készen várakozik a Fő utcai iskolában, illetve a vizitációs rendi nővér családja ad még hozzá továbbiakat. Itt helyeznék el azt a Domonkos Béla készítette domborművet is, amelyet a szobrászművész Ábel András kérésére alkotott, honoráriumot sem várva érte. Jelenleg a plébánia épületében van. A másik két szobát a régi Érd meghatározó nemzetiségeinek (német, horvát, magyar) jellegzetes népi bútoraival, tárgyaival rendeznék be, többek között Németh Tibor gyűjteményéből felajánlott darabokkal, illetve szívesen fogadnak hozzá adományokat a szervezők. Az ófalu múltját Fajkusz József fotógyűjteménye idézi majd meg. Ha sikerülne ehhez digitális kivetítőket szerezni, az jelentősen emelné a látogatói élményt. A szobákban bemutatnák továbbá Batthyány Fülöp érdi tevékenységét, a KALOT népfőiskoláját, valamint emléklapokat az érdi reptér történetéből. A padlástérben „a búza útja” munkacímmel terveznek Érd földműves hagyományait bemutató kiállítást – ehhez is fogadnak tárgyi felajánlásokat.