A nyár veszélyei

A nyár veszélyei

A nyári szünet felhőtlen időtöltése alatt sem lehet megfeledkezni arról, hogy ez az időszak többszörösen hordozza magában a veszélyhelyzeteket - hívja fel a figyelmet az Érdi Rendőrkapitányság. Az iskola helyett az egész napos felelősség most a családokra hárul.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A vakáció nemcsak az örömöt, gyakorta a túlzott felszabadultságot is jelenti, főleg az arra „fogékony” gyermekeknek. A táboroztatások mellett alakulhat úgy, hogy a gyermek felügyeletét nem tudják a biztonságos falak között megoldani, így a szabadban töltött szabadság érzése figyelmetlenebbé, könnyelműbbé teheti a fiatalokat. A tapasztalatok szerint az iskolai szünidőben, s főként nyáron ugrásszerűen megemelkedik a gyermekeket érő balesetek száma.

Minden szülő feladata, hogy gyermekét felkészítse a szünidő alatt előforduló veszélyhelyzetekre, azok elkerülésére. Gondolják végig, hogy hol, milyen veszélyek leselkedhetnek gyermekükre, s még időben hívják fel ezekre, és következményeikre a figyelmüket.

Erősítsék gyermekükben a felelősségtudatot, térjenek ki arra, hogy mindig úgy kell cselekednie, hogy tetteiért vállalnia kell a felelősséget!

Néhány jó tanács!

  • Adódhat úgy, hogy amíg a szülő dolgozik, a gyermek játszótérre, barátokhoz, ismerősökhöz látogat el. Minden esetben beszéljék át közösen csemetéjükkel, hogy csak az előzőleg megbeszélt helyre menjen játszani, a hazatérés időpontját határozzák meg!
  • Ha gyermekük gyalog, vagy kerékpárral közlekedik, ne feledjék vele átbeszélni a közlekedési szabályok betartását! Hívják fel a figyelmét, hogy a kerékpározás, elektromos rollerezés, gördeszkázás, görkorcsolyázás alkalmával védőfelszerelést, bukósisakot viseljen!
  • Beszéljék meg gyermekükkel, hogy idegenekkel szemben körültekintően, és óvatosan viselkedjen. Tudjon nemet mondani, amennyiben idegen ember arra kéri, hogy kísérje el valahova, mert mutatna, vagy adni szeretne neki valamit.
  • Tudatosítsák, hogy ha egyedül tartózkodik otthon, ne engedjen be a lakásba ismeretlent, egy esetleges telefonhívás alkalmával ne árulja el, hogy egyedül van otthon!
  • Otthon is történhet baleset, ennek elkerülése érdekében beszéljék át gyermekükkel a műszaki berendezések szakszerű használatát!
  • Az értékek megóvása is kiemelt fontosságú, így készpénzt csak annyit tartson magánál, amennyi feltétlenül szükséges!
  • Tanítsák meg gyermeküknek, hogy otthonról elinduláskor gondosan zárja be az ablakokat, és az ajtót, a lakáskulcsot ne tegye látható helyre (nyakába, hátizsák oldalára). Figyeljen hátizsákjára, táskájára, kerékpárját ne hagyja őrizetlenül, vagy lezáratlanul!
  • Közösen beszéljék meg, lakókörnyezetükben ki az a megbízható ember, akihez baj illetve veszély esetén fordulhat.

 

Ismételjék át a fontosabb telefonszámokat, amelyekre egy esetleges veszélyhelyzetben szükség lehet:

Mentők: 104

Rendőrség: 107

Tűzoltóság: 105

Segélyhívó: 112

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email