22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: végig vezetve törte meg rossz sorozatát a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: végig vezetve törte meg rossz sorozatát a VMG

Zsinórban hét elszenvedett vereség után győzött újra a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának 26. fordulójában a házigazda VMG DSE, amely 75–65-re nyert a PSK Csepel elleni alsóházi rangadón.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Noha továbbra is szűkös kerettel rendelkezik és csak néhány hete tud ismét edzeni a VMG DSE, kiválóan kezdték a meccset Miháczi Ádámék, akik rögtön egy 10–0-s szériával nyitottak, amely megadta a mérkőzés alaphangját.

A tabellán 10. érdiek innentől kezdve magabiztosan uralták a meccset, s bár voltak hullámvölgyeik, amiket kihasznált a Csepel, a VMG előnye nem forgott veszélyben. Sőt, a második negyedben már 15 ponttal is elléptek a hazaiak. A jó iramú és kifejezetten intenzív első félidő után viszont a térfélcserét követően már többet akadozott a játék, elsősorban a vendégek reklamálásai miatt, de az érdiek fejben is jobban bírták a mérkőzést, így végig vezetve arattak megérdemelt, 75–65-ös győzelmet.

„Gyors játékosaink vannak és azt beszéltük meg, hogy lepattanó és labdaszerzés után próbáljunk meg minél több emberelőnyös gyors indítást befejezni, ez többé-kevésbé sikerült. A második félidőben pedig taktikus játékkal őriztük az előnyt”

– értékelt Valaczkay Gábor, a VMG DSE játékos-edzője, hozzátéve, az ő játékukon és az ellenfélén is látszott, hogy sokáig nem tudtak megfelelően készülni, hiszen a koronavírus-járvány miatt több klub sem használhatta létesítményeit és az edzéshiány a dobószázalékon és az eladott labdák számán is meglátszott.

A VMG DSE június 13-án, 16 órakor a Zuglói Sasok elleni hazai mérkőzéssel zárja a szezont a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

További hír az együttessel kapcsolatban, hogy két korábbról elhalasztott mérkőzésének pótlásába az ellenfelek nem mentek bele, ezért a Közgáz SC és DSK/A, illetve a Budafok II elleni mérkőzéseket 20–0-s pontkülönbséggel a VMG nyerte zöld asztal mellett.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 26. fordulóból elhalasztott mérkőzés
VMG DSE–PSK Csepel 75–65 (21–18, 13–10, 19–14, 22–23)
A VMG DSE pontszerzői: Naser 19/6, Kerényi 18/3, Miháczi 17, Morauvszki 11, Valaczkay 8/3, Samic 2

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email