Többszörösére nőhet a vízszámla, ha ezekre nem figyelünk

Többszörösére nőhet a vízszámla, ha ezekre nem figyelünk

Egyetlen fagyos éjszaka is több tízezer forintos kárt okozhat, ha nem gondoskodunk időben a vízóra és a vezetékek védelméről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Amikor beköszönt az ősz és a hideg, ideje felkészíteni a vízmérőket, a vízvezetékeket és a szerelvényeket a közelgő télre. Az első komolyabb éjszakai fagyok évről évre jelentős károkat okoznak a nem megfelelően védett berendezésekben. A vízdíjszámlák összege akár a többszörösére is nőhet, ha a fagy tönkreteszi a vízmérőt vagy a vezetéket.

Magyarországon évente több tízezer vízmérő válik a téli hideg áldozatává, holott a károk nagy része egyszerű óvintézkedésekkel elkerülhető lenne.

A nem megfelelően kezelt mérők és vezetékek miatt évente sok millió liter víz folyik el feleslegesen.

Fontos kiemelni, hogy csatlakozási pont után keletkező vízveszteség a fogyasztót terheli, hiszen ebben az esetben az ő hálózatának meghibásodása okozza a veszteséget. A legnagyobb veszélynek a talajban, vékony vaslappal fedett aknákban lévő vízmérők vannak kitéve.

Bár a vízvezeték mélyen fut, az akna felett nincs talajtakaró, ezért megfelelő szigetelés nélkül a mérő könnyen elfagyhat. Ugyanígy veszélyben vannak a fűtetlen pincékben és a tűzfalakban futó vezetékek is.

 

Sokan úgy gondolják, hogy ha a ház télen is lakott, nincs szükség különösebb védelemre. Ez azonban tévedés:

a kemény hidegben még a folyamatosan használt ingatlanoknál is érdemes néhány egyszerűbb dologra odafigyelni.

Először ellenőrizzük a vízmérőakna fedlapját, amennyiben hiányzik vagy sérült, azonnal pótoljuk vagy cseréljük. A fedélnek jól kell záródnia, hogy ne jusson be a hideg levegő. Az aknát hungarocellel, pléddel vagy akár kartondarabokkal is leszigetelhetjük. Olyan anyagot válasszunk, amely nedvesség hatására sem veszít a szigetelőképességéből.

A szükséges szigetelés vastagsága pedig a külső hőmérséklettől függ. A fedlapot borító hó szintén véd a fagytól, de a mérőóra leolvasása előtt célszerű eltávolítani. A tél folyamán rendszeresen ellenőrizzük, nincs-e víz az aknában, és a fedél jól zár-e.

Pincében elhelyezett mérőknél és vezetékeknél figyeljünk a pinceablakok épségére – ezeket a hideg időszakban tartsuk zárva. A kevésbé védett helyeken (tűzfalban, falon kívül) futó vezetékeket is szigeteljük. Később, a tél elmúltával a kerti csapokat csak akkor helyezzük üzembe, ha már biztosan nem várható fagyos éjszaka.

Hogyan ismerjük fel az elfagyást?

Az elfagyott vízmérő jellegzetes jelei: szilánkosra tört üveg az óralapon, deformálódott számlálószerkezet, vagy az, hogy a lakásban nem, illetve alig jön víz a csapból. Ilyenkor soha ne próbáljuk nyílt lánggal felolvasztani a csapot vagy a vezetéket, inkább azonnal hívjunk szakembert.

Egy biztos, a megelőzés töredékébe kerül annak, amit egy elfagyott mérő cseréje, a kiszállás és az elfolyt víz ára együttesen jelent, ráadásul megkíméljük magunkat a felesleges bosszúságtól.

Az alábbi tájékoztatón az Érd és Térsége Víziközmű Kft. is összegyűjtötte a közelgő téli időszakra vonatkozó legfontosabb információkat:

címlapi kép: AI / belső kép: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email