Harminckét gyermek és fiatal ült asztalhoz a Szepes Gyula Művelődési Központban legutóbb rendezett gyermek és ifjúsági rapid sakkversenyen. A résztvevők öt korosztályban, három csoportban küzdöttek a helyezésekért, de az iskolák versenyében is hirdettek eredményt.
A versenyen a résztvevők többsége Érdről érkezett, de Budaörs, Diósd, Ráckeve, Tárnok, Százhalombatta és Szigetszentmiklós is képviseltette magát. A gyermekeket sok szülő is elkísérte, így a kezdéskor és az eredményhirdetésen is szinte teljesen megtelt a terem.

A hatfordulós, svájci rendszerű rapid sakkversenyen három csoportban és öt korosztályban mérték össze tudásukat a fiatalok. A kisebbek között is akadtak már kifejezetten ügyes játékosok, míg az idősebb versenyzők közül többen a felnőtteknek is komoly ellenfelei lehetnének – írja az Érdi VSE.
A küzdelmek több csoportban is izgalmasan alakultak, az azonos pontszámot elérő versenyzők között pedig csak a mellékszámítások döntöttek a végső sorrendről.

Az első három helyezett érmet és oklevelet kapott, a negyedik, ötödik és hatodik helyezettek oklevéllel gazdagodtak. A szervezők arra is ügyeltek, hogy senki ne távozzon üres kézzel: minden résztvevő választhatott magának csokoládét, a helyezésétől függetlenül.
- Az első korcsoportban Vargha Márton Dániel szerezte meg az első helyet, Szőke Zénó lett a második, Árdánházi Ábel pedig a harmadik.
- A második korcsoport lányversenyzői között Szekerka Borostyán végzett az élen. A második korcsoport összesített dobogójára Zordan Eugenio, Füleki Máté és Wiand Péter állhatott fel.
- A harmadik korcsoportban Sinka Máté győzött, mögötte Kubuk Koppány és Bognár Csaba zárt.
- A negyedik korcsoport első helyét Pálmai-Szargszjan Mátyás szerezte meg, a második Kovalik András Márk, a harmadik pedig Hepke-Kaszás Áron lett.
Az iskolák közötti pontversenyben szintén az érdi intézmények szerepeltek a legjobban. Az első helyet az Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola szerezte meg 22 ponttal. A második helyen az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola végzett 14 ponttal, míg a harmadik helyet a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium szerezte meg 13 ponttal.