A hónap első programját szeptember 3-án, csütörtökön 16.30-kor tartják, a már jól ismert Asszonyműhely várja az érdeklődőket. Nagy Gyöngyi vezetésével a résztvevők őszi hajpántot díszíthetnek gyönggyel. A foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a regisztracio@foldrajzimuzeum.hu e-mail-címen. A program korhatárhoz kötött, 18 éven felüliek jelentkezését várják.

Szeptember 10-én, csütörtökön 18 órától pedig ismét jön a népszerű Kvízest, ezúttal a gasztronómia témakörében szervezik meg a programot. A múzeum minden hónap második csütörtökén várja a 2–5 fős csapatokat egy tartalmas és izgalmas vetélkedőre. A részvételi díj 1000 Ft/fő. Jelentkezni Tüske Gyulánál lehet a tuske.gyula@foldrajzimuzeum.hu címen.

Szeptember 15-én, kedden 18 órakor a Világjáró esték sorozat következő előadására várják a közönséget. Galgóczi István „Kalandjaim a selyemúton” címmel tart előadást, amelyen a hallgatók egy különleges utazás élményeibe nyerhetnek betekintést. A belépő 500 forint, a Múzeumi Kártyával rendelkezők számára azonban ingyenes a program.

A hónap harmadik hetében a csillagászat iránt érdeklődők is találhatnak maguknak programot. Szeptember 23-án, szerdán 18 órakor az Érdi Csillagászati Klub tartja következő összejövetelét. Bozsik Vilmos „Navigare necesse est – Helymeghatározás és navigáció a kezdetektől napjainkig” címmel tart előadást. A rendezvény ingyenesen látogatható.
Szeptember 26-án, szombaton 16 és 20 óra között jön a Kutatók éjszakája, amely igazi családi kikapcsolódásnak ígérkezik, „Legyél te is kutató egy estére!” mottóval.

A szervezők különféle bemutatókat tartanak: megismerkedhetnek a preparátorok és a restaurátorok munkájával, de a kőeszközkészítés titkaira is fény derül, sőt a Közösségi Régészeti Egyesület is készül egy izgalmas programmal. A gyerekeket és a játékos kedvű felnőtteket pedig muzeológus játszóház várja.
A szeptemberi programok sorát egy új időszaki kiállítás megnyitója zárja. Szeptember 29-én, kedden 18 órakor a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében nyílik meg a „Cholnoky és Kolozsvár” című tárlat.
Cholnoky Jenő 1905 és 1919 között élt és alkotott Kolozsváron, a Ferenc József Tudományegyetem földrajz professzoraként. Ez az időszak volt munkásságának egyik legtermékenyebb szakasza, mely Kolozsvárt – Budapest ellensúlyaként – a magyar tudományos élet pezsgő központjává tette. Megszervezte a korszerű Földrajzi Intézetet, miközben intenzíven kutatta Erdély geomorfológiáját, különösen a barlangokat, a folyóvölgyeket és a Balaton eredetét.
Számos külföldi expedíciót szervezett, kiemelendő ezek közül a Spitzbergákra tett és az amerikai transzkontinentális tanulmányútja, melyek során rengeteg fényképet készített, és hagyott az utókorra. Kiváló előadóként rengeteget tett a természetjárás és a tudomány népszerűsítéséért. A trianoni döntés után, drámai körülmények között kényszerült elhagyni a várost, mely a kolozsvári magyar tudományos élet virágzásának végét is jelentette.
A kiállítást Dr. Kovács Zoltán, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke nyitja meg, kurátora pedig Gál Márton muzeológus.

A szeptemberi programok mellett még két időszaki fotókiállítás is várja az érdeklődőket. Az „Indonézia járatlan útjain – Balázs Dénes és Horváth Mihály 1964–65. évi indonéziai expedíciójának válogatott fotográfiái” című tárlat 2026. szeptember 20-ig, míg Hamar György „Elugrottam Új-Zélandra” című fotókiállítása 2026. október 11-ig tekinthető meg a múzeum nyitvatartási idejében.