Az utóbbi időben egyre komolyabb problémát okoznak a vaddisznók Fenyves–Parkváros környékén. Az erdős területeken jelentősen megnövekedett az állomány, az állatok pedig egyre gyakrabban jelennek meg a lakóövezet közelében is.
Nemrég az egész internet azon a videón hüledezett teljes joggal, amin egy érdi férfi, karján kisgyerekkel, lábánál kutyával vaddisznót etet valahol Parkvárosban. Agyam eldobom. Besenyő Pista bácsival együtt kérdezem: Nooooooormááááális?
A probléma kezelésében az Iharos Vadásztársaság továbbra is részt vesz a vadállomány szabályozásával, ugyanakkor az önkormányzat a Malacvédő Alapítvánnyal együttműködve olyan megoldásokat is keres, amelyekkel a kilövések számának csökkentése mellett lehet távol tartani a vaddisznókat a lakott területektől.
Szamosfalvi Zsófiával, a Malacvédő Alapítvány alapítójával a témában nemrég podcastet is készítettünk.
Zsófi hatékony közreműködésével augusztus 19-én kétféle vadriasztót helyeztek ki a Tetőfedő utca nyomvonalán, az erdőben, valamivel több mint egy kilométer hosszú szakaszon.
Az úgynevezett szag- vagy bűzriasztók közül az egyik habalapú, a másik egy kisebb műanyag dobozban elhelyezett, gyárilag előállított riasztóanyaggal működik. A készítmények szagát az ember is érzékeli, a várakozások szerint azonban a vadállatok számára ennél jóval intenzívebb, távol tartó hatásuk lehet.
A kihelyezett riasztókat rendszeresen frissítik, most pedig azt vizsgálják, mennyire működik a módszer az érdi körülmények között. Arra kérik a környéken járókat, hogy az eszközöket ne érintsék meg, ne mozdítsák el.
A szakemberek hangsúlyozzák: a riasztók önmagukban nem oldják meg a problémát. A lakosság együttműködésére is szükség van.
Az egyik legfontosabb szabály, hogy senki ne etesse a vaddisznókat, és az erdő szélén se helyezzen el olyan zöldhulladékot, amely táplálékul szolgálhat az állatoknak.
A tapasztalatok szerint ugyanis többen hagynak élelmet vagy zöldhulladékot az erdő közelében. Ez gyakorlatilag terített asztalt jelent a vaddisznóknak, és arra szoktatja őket, hogy a lakóterületek közelében keressenek ennivalót.
Az aszályos időszakban a vadásztársaság gondoskodott a vadállomány megfelelő takarmányozásáról, ezért sincs szükség arra, hogy a lakók saját kezűleg etessék az állatokat.
Az új megközelítés lényege tehát egyszerre kétirányú: megszüntetni mindazt, ami a lakott területek felé vonzza a vaddisznókat, miközben a riasztókkal kellemetlenné tenni számukra azokat az útvonalakat, amelyeken az erdőből a házak felé közelednek.
Ha a módszer beválik, hosszabb távon csökkentheti az ember és a vad közötti konfliktusokat, miközben kevesebb állat kilövésére lehet szükség.
