Oltás és tesztelés

Oltás és tesztelés

Rusvai Miklós virológust a vakcinázás előtti és utáni tesztelésekről kérdeztük. Aki nem volt igazoltan fertőzött a vakcinázás előtt, ellenőriztetheti, hogy korábban átesett-e a fertőzésen, de pozitív eredmény esetén is nyugodtan oltakozhat, a ráoltás ilyen esetben is hasznos, véli a szakember.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

E tekintetben lényegtelen, hogy tünetmentesen vagy tünetekkel estünk át a fertőzésen. Ha egy fertőzésen korábban átesett beteg immunizáltatja magát, a legtökéletesebb immunválasz alakul ki. „Míg a csupán vakcinázottaknál sosem alakul ki nyálkahártya-immunitás, aki átesett a fertőzésen és erre még vakcinát is kap, azoknál mind a három szintű immunitás kialakul, az ő védelmük a legtökéletesebb.”

Komolyabb dilemma, hogy végeztessünk-e PCR-tesztet az oltás előtti napokban, ugyanis ha a vakcinázás pillanatában fertőzöttek vagyunk, annak súlyosabb következményei lehetnek. A teszt az adott pillanat fertőzöttségét mutatja, így ha elvégeztetjük a vizsgálatot, nagyon kell vigyázni arra, hogy utána már ne fertőződjünk meg. „Én inkább azt választanám, hogy öt nappal az oltás előtt elkezdem folyamatosan mérni a testhőmérsékletemet, figyelem, nincsenek-e légzőszervi tüneteim, milyen az általános közérzetem. Ha semmi jel nem utal arra, hogy beteg lennék, nyugodtan felvehetem az oltást, hiszen azért a Covid az esetek többségében jól érzékelhető tüneteket idéz elő a fertőzöttek szervezetében. Már nem olyan magas a tünetmentes fertőzöttek száma, mint ahogy kezdetben gondoltunk.”

A szakember azt is hozzátette, a jelenleg Magyarországon forgalomban lévő vakcinák közül ötből négy megfelelő mértékű immunitást ad már az első oltás után három héttel is, így már véd a súlyosabb megbetegedéstől. Tehát ha valaki úgy kapja meg a második oltást, hogy fertőzött, akkor annak már komoly következményei nem lesznek. „Jóval kevésbé problémás, ha valaki a második oltás után 2-3 héttel fertőződik, amikor már nagy valószínűséggel elég jó arányú védelemmel rendelkezik a szervezete.”

Sokakat aggasztanak az elmúlt hetekben szárnya kelt hírek, miszerint egyes vakcinák nem nyújtanak megfelelő védelmet a második dózis beadása után sem. Vajon érdemes-e ennek utána menni? A szakember szerint akadálya nincs, értelme viszont csakis a második oltás után 2-3 héttel van. Mint mondta, ha valaki nagyon kíváncsi, csináltasson tesztet, hiszen az információt ad az úgynevezett antitestes immunitásról, de tudni kell, hogy az immunitás háromszintű: a nyálkahártya-immunitás, az antitestes és a sejtes immunitás közül egyedül az antitestes az, amit könnyen, gyorsan, egyszerűen és viszonylag olcsón tudnak mérni. „A különböző laboratóriumok általában az ELISA-tesztet használják. Ez pontos és egyszerű mérési módszer, de azt mutatja csak meg, hogy valaki áthangolódott-e a vírus ellen, a védettségi szintről azonban nem ad tájékoztatást. Vagyis feleslegesen elbizonytalaníthatja az embert, és hamis biztonságérzetet adhat. Ugyanakkor mindenképp információt nyújt az adott személy immunállapotáról a koronavírus vonatkozásában.”

Elengedhetetlen tehát folyamatosan védekeznünk, de én magam is hallottam olyan esetekről, hogy valaki minden intézkedést betartott, fertőtlenített, hordta a maszkot, alig találkozott másokkal, mégis megfertőződött. Gyakran foglalkoztat a kérdés, mi lehetett a rés az ő pajzsukon, hol hibáztak? De a virológus szerint ezt lehetetlen megmondani. „Ezt csak ő maga tudja, mikor húzta le mégis a maszkot, vagy kik voltak azok a személyek, akikkel egy légtérben tartózkodott. Nincs olyan általános hiba, amire azt mondhatnánk, rendszeresen problémát okoz, és ennek elkerülésére érdemes jobban figyelni.” Rusvai Miklós ismét felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára. Az esetek túlnyomó többségében ugyanis a légutakon keresztül jut be a fertőzés a szervezetbe.

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email