„Halló, volna egy jó témám, elsőbbségi jogod van rá. Tudod vállalni?”
Megszámolni sem tudom, hogy nyolc év alatt hányszor hangzott el ez a mondat, mély, nyugodt és derűs hangon, amit az Isten is rádiózásra teremtett. Bár dolgozott a Magyar Rádiónál, illetve a Magyar Televíziónál és a Duna Televíziónál is, szíve-lelke az újságírás volt.
Pedig nem bölcsésznek készült: a műegyetem gépészmérnöki karán végzett, majd a közgazdasági egyetem kétéves posztgraduális képzésére járt, és műszaki hivatást választott, a Medicor Műveknél dolgozott 1964-től 1975-ig. Ugyanakkor publikált is, először szakmai, majd országos lapokban. Miután több írása megjelent, a Magyar Hírlapnál ajánlottak fel neki újságírói státuszt, innen öt év után átment a Magyar Nemzethez, ahol munkatárs, rovatvezető, olvasó szerkesztő, majd vezető szerkesztő munkaköröket töltött be 1980 és 1992 között. Öt éves kitérő következett, 1997-ig a Magyar Televízió híradójánál, majd a gazdasági műsorok főszerkesztőségében dolgozott, ezt követően két évre visszatért a Magyar Nemzethez. 1999-ben ismét a képernyő következett, a Duna Televízió híradójának volt felelős szerkesztője 2006-ig.
Az országos média után a helyi lapok szerkesztésében is nagy gyakorlatot szerzett. Két és fél évig szerkesztette Budapest három külső kerületének lapját, majd 2007-ben megpályázta és elnyerte az Érdi Újság főszerkesztői posztját, amit 2015-ig töltött be.
Ekkor ismerkedtünk meg. Két-három hónapja dolgozhattam magam is csak az újságnál, amikor átvette a stafétabotot. Pici szerkesztőség voltunk, csupa külsőssel és egy asszisztenssel. Gyakornokok jöttek és mentek, megéltünk cseppet sem egyszerű kiadóváltásokat, szerkesztőségi költözéseket, kéthetiből hetilappá válást, Nándinak mégis sikerült összetartania a csapatot és az újságot.
Rendíthetetlen nyugalommal, derűvel és humorral állt hozzá nemcsak a szakmai munkához, hanem a főszerkesztői pozícióból adódó nehézségekhez is. Bár Zuglóban élt, Érd a második otthona lett, magabiztosan navigált a helyi események között, minden érdekelte és mindig volt egy-egy jó témája számunkra.
Csalhatatlanul ráérzett, ki mihez ért, milyen anyagot érdemes rábízni, és amikor megszólalt a telefonban az a jellegzetes mély orgánuma (ami miatt a lányaim pici korukban azt hitték, a Mikulásnak dolgozom), nem volt olyan, hogy nemet mondtam volna. Pedig neki azt is lehetett. Sőt. Ő maga mondta mindig: nem kell mindent elvállalni a két kicsi mellett. Nagyon szerette a gyerekeket, sokat mesélt az unokáiról, nagyon büszke volt az iskolai és sportsikereikre.
Sokat beszélgettünk szakmai kérdésekről is, mély és sokrétű tudása, műveltsége volt. Nagyon fontosnak tartotta, hogy a helyi események mellett az emberi sorsok, történetek is eljussanak az érdiekhez, beszélgetéseit az Érdi Televízió Tea két személyre című műsorában láthattuk.
Nyolc évig dolgoztunk együtt. Több mint tizenegy éve, hogy megvált az Érdi Újságtól, de kapcsolatban maradtunk. Jeles ünnepeken köszöntöttük egymást, és ha volt egy jó érdi témája, hívott. Legutóbb egy éve beszélhettünk, egy idős érdi Gulág-túlélőre hívta fel a figyelmemet. Nem volt már jó az egészsége, de erről is a tőle megszokott humorral mesélt. Talán ezért is rendített meg annyira a hír, hogy Nándi július 31-én, élete 82. évében végleg letette a tollat. Szakmai hozzáértése, tisztessége és mély tudása nemcsak a papíron és képernyőn, hanem a kollégái szívében is nyomot hagyott – publikációi és emlékezete így él tovább.
Nyugodj békében, Nándi.
