A Tiszta Városért 2030 program célja, hogy a következő években tisztább, rendezettebb, zöldebb és élhetőbb várossá váljon Érd. A koncepció a hulladékgazdálkodástól kezdve a közterületek rendbetételén, a közlekedés fejlesztésén és a levegőminőség javításán át egészen a lakossági összefogásig számos területet érint.
Csengeri Attila képviselő előadásában hangsúlyozta: a program alapja egy egyszerű felismerés. Sokan tapasztalják, hogy más településeken rendezettebb utcákkal, tisztább közterületekkel találkoznak, és jogos igény, hogy Érden is hasonló környezet fogadja az itt élőket.
– Nem csak akkor szeretnénk szembesülni azzal, hogy milyen rendezettek más városok, amikor elutazunk, hanem azt szeretnénk, hogy ezt a saját mindennapjainkban is megéljük – fogalmazott.
Illegális hulladék
A program egyik alappillére a hulladékgazdálkodás fejlesztése. Csengeri Attila szerint ma már minden adott ahhoz, hogy a hulladékot szabályosan szállítsák a megfelelő helyre, ezért különösen fontos a lakosság folyamatos tájékoztatása a hulladékudvarok, a szelektív gyűjtés és a lomtalanítás lehetőségeiről.

Kiemelte azt is, hogy az illegális hulladéklerakások jelentős részéért olyan vállalkozók felelősek, akik nem igazolják, hová szállítják el a megrendelt sittet vagy egyéb hulladékot. Arra kérte a lakosságot, hogy kizárólag hivatalosan működő szolgáltatókat bízzanak meg.
Az elképzelések között szerepel intelligens, telítettséget érzékelő köztéri hulladékgyűjtők telepítése, valamint a közterületi kamerarendszer további fejlesztése is, amely segíthet az illegális szemétlerakók felderítésében.
Tiszta utcarész
Az előadás fontos eleme volt a nemrég elfogadott Tiszta utcarész program, amely arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy közösen gondoskodjanak utcájuk rendezettségéről.
A kezdeményezés lényege, hogy a szomszédok együtt szedik össze a szemetet, gondozzák a növényzetet és figyelnek a közterületek állapotára. A képviselő szerint ennek nemcsak esztétikai jelentősége van.

– Ahol rend van, ott az ingatlanok értéke is növekszik, ráadásul a lakók közérzete is javul – hangsúlyozta.
A programba a lakosság mellett vállalkozásokat és intézményeket is bevonnának. Azok az utcák, amelyek példamutató módon vesznek részt a kezdeményezésben, külön táblát is kaphatnak majd.
Kevesebb autó, több bicikli
A Tiszta Városért 2030 jelentős része a fenntartható közlekedésről szól.
Csengeri Attila szerint szükség van egy átfogó járdaprogramra, új gyalogátkelőhelyekre, több 30-as övezetre, valamint összefüggő kerékpárút-hálózat kialakítására.

Beszélt arról is, hogy Érd részt vesz abban a térségi együttműködésben, amely az EuroVelo és a BuBa kerékpárút-hálózat összekapcsolását célozza. Emellett közösségi kerékpárrendszer kialakítását is szorgalmazza, amely akár a környező településekkel is összekapcsolható lenne.
A közösségi közlekedés fejlesztése érdekében elektromos vagy hibrid buszok beszerzését, kisebb midibuszok indítását, valamint a vasúti közlekedés kiszámíthatóbbá tételét is fontosnak nevezte. Felvetette annak lehetőségét is, hogy a jövőben a Duna hajózási lehetőségeit is jobban ki lehetne használni.
Több fa, több árnyék
A program jelentős hangsúlyt fektet a zöldfelületek fejlesztésére is.
A képviselő szerint a jövőben nemcsak több fát kell ültetni, hanem tudatosabban kell megtervezni a városi zöldfelületeket. Ebben tájépítészek bevonását is javasolja.
Az elképzelések között szerepelnek városi mikroerdők, esőkertek, parkrehabilitációk, korszerűbb játszóterek, futókörök, kutyaparkok, valamint új ivókutak telepítése is.

A klímaváltozás miatt kiemelt feladatnak nevezte az árnyékolt közterek kialakítását, illetve a megfelelő vízgazdálkodást is.
A program részeként iskolai környezetvédelmi versenyeket, félévente megszervezett városi takarítási napokat és a „Fogadj örökbe egy parkot!” kezdeményezést is elindítanák.
Csengeri Attila szerint a cél nem pusztán újabb akciók szervezése, hanem az, hogy a városlakók mindennapi szemlélete változzon meg.
– Ne várjunk mindig valakire. Amit meglátunk, azt szedjük össze. Ha mindenki a saját háza előtt rendet tart, és a szomszédok is összefognak, akkor néhány éven belül valóban egy sokkal rendezettebb, tisztább Érden élhetünk – fogalmazott.