Május 17-én rendezték a két legfiatalabb korosztály, az U10-es és az U11-es szabadfogású országos bajnokságát a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián –adta hírül az Érdi Spartacus SC.

A viadalon közel 300 fiatal birkózó küzdött meg az országos bajnoki címekért, és ezúttal is izgalmas órák vártak az Érdi Spartacus SC fiatal sportolóira:
az U10-es korosztály 38 kg-os súlycsoportjában Antunovits Beke (címlapképünkön) 24 induló közül szerezte meg az aranyérmet, Mazzag Márk pedig a 35 kg-osok között 21 versenyzőből három győztes és egy vesztes mérkőzéssel harmadik helyen végzett.

Szintén bronzérmes lett 54 kg-ban Andruska Dominik, aki ugyan az első fordulóban vereséget szenvedett, a helyosztón azonban élt a lehetőséggel, és végül dobogóra állhatott.

Az idősebbeknél Lengyel Dániel a 69 kg-os súlycsoportban egészen a döntőig menetelt, ahol ezüstérmet nyert.

Kovács Tamara a 63 kg-os kategóriában egyedüli lányként harmadik lett a kilenc fős mezőnyben. Nagy Benjamin 32 kg-ban szintén bronzéremért lépett szőnyegre, ám az előző fordulóban szerzett sérülése miatt szoros összecsapásban alul maradt ellenfelével szemben, így ötödik helyen végzett.

A többieknek – Dudás Csaba, Gulyás Panka, Kovács Kincső, Pluhár Szofi, Szabó Domonkos és Szilágyi Kornél – ezúttal nem sikerült helyezést elérniük, azonban mindannyian az utolsó pillanatig nagyot küzdöttek.