Remekül helytálltak az érdi diákok a rangos földrajzi versenyen

Remekül helytálltak az érdi diákok a rangos földrajzi versenyen

Csákvári és bodajki győzelem született a Balázs Dénes Magyar Felfedezők Verseny Kárpát-medencei nagydöntőjében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Balázs Dénes Magyar Felfedezők Versenyt immár ötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Földrajzi Múzeumban. A vetélkedő ötletgazdája Egri Ferenc, a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola tanára, aki egyben főszervezője is az ötven utazó és földrajzi felfedező életútjára fókuszáló események.

Egri Ferenc tanár, a verseny ötletgazdája és Lukács László tárnoki polgármester

A program kiegészíti, mélyíti a diákok azon ismereteit, amellyel a tanulók az iskolai természetismeret, illetve a földrajz tantárgyak oktatása során találkoztak.

A versenyen résztvevő tanulók a felkészülés során a kutatók életének munkásságának megismerésekor átfogó képet kapnak bolygónk természeti és emberi környezetéről, azok változásáról.

Csőzik László érdi polgármester és Fekete-Mácsai Anetta múzeumigazgató köszönti a diákokat

Kezdetben országos megmérettetésnek indult a program, idén azonban már negyedik alkalommal kiterjesztették az egész Kárpát-medencére is az érdi önkormányzat által pénzügyileg támogatott vetélkedőt.

A gyerekek két korcsoportban (5-6., illetve 7-8. osztály) nevezhettek. A versenyre  5-6. kategóriában 51, míg a 7-8. osztályosok kategóriájában pedig 59 csapat jelentkezett. Szlovákiából korosztályonként  1-1, míg Romániából 7, valamint 6 csapat nevezett a versenyre. A vetélkedőt három fordulóban tartották, az előfordulóban a benevezett iskolák saját környezetükben, meghatározott időkeretű internetes tesztet töltöttek ki.

Kategóriánként a legtöbb pontszámot elérő hat-hat csapat került be a második fordulóba, az országos döntőbe, amelynek a magyarországi iskolák esetében 2026. április 17-én a Magyar Földrajzi Múzeum adott otthont.

Ezen a Gárdonyi iskola diákjai idén is remekeltek, az országos versenyen harmadik lett az érdi csapat, amivel biztosították helyüket a Kárpát-medencei nagydöntőben. A külhoni iskolák döntőjét viszont online bonyolították le, közülük kategóriánként szintén az első három helyezett csapat jutott tovább.

Az 5-6. osztályosok között Magyarországról Érd, Szarvas és Csákvár csapatai, a határon túlról pedig Szatmárnémeti(Erdély), Felsősófalva(Erdély) és Bély(Felvidék) csapatai mérkőztek meg egymással. Érdekesség, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a gárdonyis diákok ismét a negyedik helyen végeztek.

Eredmények:

  1. Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola, Csákvár
  2. Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és AMI, Szarvas
  3. Székely Mózes Általános Iskola, Felsősófalva
  4. Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, Érd
  5. Alapiskola, Bély
  6. Mircea Eliade Általános Iskola. Szatmárnémeti

A 7-8. osztályosok versenyében Magyarországról Tárnok, Miskolc és Bodajk, valamint a külhoni iskolák közül Szatmárnémeti(Erdély), Székelyhíd(Erdély) és Bély(Felvidék) csapatai mérték össze a tudásukat. A Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola csapata a Gárdonyihoz hasonlóan a negyedik lett.

Eredmények:

  1. Bodajki Általános Iskola
  2. Petőfi Sándor Elméleti Líceum, Székelyhíd
  3. Alapiskola, Bély
  4. Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola
  5. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
  6. Mircea Eliade Általános Iskola, Szatmárnémeti

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email