Megkezdődött a Bíbic utcai ivóvíz-gerincvezeték rekonstrukciója, amelyet az ÉTV Kft. saját kivitelezésben végez a 2026-os Gördülő Fejlesztési Terv részeként, fenntartási alap forrásból. A munkálatok május 4. és 29. között zajlanak a Vöcsök utcától egészen a Bíbic köz utáni tűzcsapig.
A beruházás során az 1987-ben épült, elöregedett KMPVC anyagú DN100-as vezetéket cserélik le korszerűbb hálózatra. Az új rendszer részeként – a Vöcsök utca és a Bíbic köz becsatlakozó ágával együtt – összesen 445 méter hosszú D110 KPE vezeték épül ki, emellett 19 bekötővezetéket is kicserélnek.

A környéken már javában dolgoznak a munkagépek, a szakemberek jelenleg a régi csövek bontását és az új vezetékek fektetését végzik. A városvezetés korábban jelezte: a Bíbic utca szerepel az idei aszfaltozási programban is, azonban az útburkolat felújítása előtt elengedhetetlen a közműhálózat korszerűsítése.
Erről beszélt Lengyel Péter, a körzet önkormányzati képviselője is, aki szerint a mostani munkálatok hosszú távon jelentős előrelépést hozhatnak a környéken élők számára, bízik benne, hogy akár már a nyár folyamán elkészülhet a beruházás.
A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bíbic utca érintett szakasza komoly forgalmat bonyolít. A környéken lovarda, kutyaiskola is működik, így a jelenlegi földút állapota sokak számára okoz nehézséget, különösen száraz időben, amikor nagy a por.

A munkálatok után úgynevezett tömörödési időszak következik, vagyis időt kell hagyni arra, hogy a visszatöltött talaj természetes módon megszilárduljon. Erre azért van szükség, mert ha a talaj később megsüllyedne, az új aszfaltburkolat is károsodna.
Lengyel Péter ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az aszfaltozás után egy közel 500 méter hosszú, egyenes útszakasz jön létre, ami könnyen gyorshajtásra ösztönözheti az autósokat. Emiatt fontosnak tartja, hogy a beruházás részeként valamilyen forgalomlassító megoldás is készüljön.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen most kerülhet sor a Bíbic utca felújítására, a képviselő úgy fogalmazott: mivel a vízvezetékcsere miatt úgyis meg kell bontani az utat, logikus döntésnek tűnik a teljes burkolat megújítása is. Ezzel ráadásul elkerülhető, hogy egy későbbi csőtörés miatt frissen aszfaltozott útszakaszt kelljen újra felbontani.