Egy országos fotópályázat legszebb képeit láthatja az érdi közönség

Egy országos fotópályázat legszebb képeit láthatja az érdi közönség

A Magyar Földrajzi Múzeum pályázatára beküldött képekből február 20-án nyílik kiállítás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Tisztább képet a természetről” címmel hirdetett országos környezetvédelmi fotópályázatot a Magyar Földrajzi Múzeum a WWF Magyarország Alapítvánnyal közösen, amelyre általános és középiskolás diákok jelentkezhettek.

A pályázat célja az volt, hogy a fiatalok figyelmét a környezetvédelem fontosságára irányítsa, és bemutassa, miként hat az emberi tevékenység a természetre.

Két korcsoportban (1–6. és 7–12. évfolyam) és két témában lehetett pályázni: az egyik a környezetszennyezés jelenségeit, a másik az emberi hatások következtében átalakuló környezetet állította középpontba.

A 2025 szeptembertől decemberig tartó időszak alatt mintegy 50 diák több mint 100 fotót küldött be az ország számos pontjáról – Drávafoktól Győrszentivánig, Kiskunlacházától Miskolcig, sőt Kárpátaljáról is érkeztek alkotások.

A beérkezett pályamunkákat szakértő zsűri értékelte: Kércz Tibor természetfotográfus és dr. Samu Andra, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője választotta ki a helyezetteket mindkét kategóriában és témában, valamint két különdíjat is kiosztottak.

A pályázat 50 legszebb és legérdekesebb fotójából kiállítás nyílik a Magyar Földrajzi Múzeumban.

Az ünnepélyes megnyitót és egyben díjátadó ceremóniát február 20-án, pénteken 15:30-tól tartják a múzeum emeletén, a tárlat pedig május 10-ig lesz látogatható.

A szervezők minden pályázónak megköszönték a részvételt, a díjazottaknak pedig gratuláltak, kiemelve: a kezdeményezés szorosan kapcsolódik a múzeum zöld szemléletű törekvéseihez, és fontos szerepet játszik a környezeti tudatosság erősítésében.

fotó: Freepik / ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email