22_03_29_erdmost_nincskep

Érden 2020-ban jó áron lehetett házat és lakást vásárolni

22_03_29_erdmost_nincskep

Érden 2020-ban jó áron lehetett házat és lakást vásárolni

A tavalyi évben a világ minden részén jelen volt és a mai napig jelen van a Covid vírus, mely fenekestül felforgatta az egész életünket, gazdaságunkat és mindamellett az ingatlanpiacot is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Ingatlannet.hu statisztikai adatait felhasználva elemezzük, hogyan változtak az árak Érd ingatlanpiacán a koronavírus függvényében. Emellett pedig a portál segítségével azt is megjósoljuk, hogyan fog alakulni 2021-es év.

Így változott Érd városában a lakóingatlanok kínálati ára 2020-ban

Pest megye legnagyobb lélekszámú településén a használt családi házak a tavalyi év első hónapját 422 ezer Ft/m²-es kínálati átlagárral indították. Ezt egy természetes drágulás követte melynek útját a koronavírus első hullámának megjelenése sem állta. Márciustól azonban az érdi házak kínálati áraira egészen a harmadik negyedév közepéig a stagnálás volt a jellemző. Érdemi változás a második hullám megjelenésével volt tapasztalható. Ismét drágulásnak indultak az árak, melynek következtében Érden a decemberi hónapban átlagosan 500 ezer Ft/m²-ért kínálták eladásra a családi házakat.

Érden a használt családi házakkal szemben a téglalakások kínálati árai nemigen változtak az előző időszakban. Az tavalyi év januári hónapjában egy téglaépítésű lakás 597 ezer Ft/m² átlagáron került a kínálatba. Az első negyedévben volt némi természetes drágulás, de a pandémia első és második hulláma sem okozott mérvadó változásokat az lakások áraiban. Így összességében az év végén az érdi téglalakásokat átlag 614 ezer Ft/m²-es átlagáron kínálták eladásra a tulajok a vásárlók számára.

Jól járhatsz egy érdi ingatlannal!

Bizony nem ritka, hogy ugyanaz az ingatlan kilométerekkel arrébb sokkal kevesebbet ér. Így van ez Tárnokkal, Érddel, Halásztelekkel és Tököllel is, hiszen ezekben a városokban sokkal alacsonyabb az átlagos négyzetméterár, mint Törökbálinton vagy Százhalombattán.

Vegyünk például egy 100 m² alapterületű házat. A példában vett ingatlant Törökbálinton – a decemberi átlagos négyzetméterárak alapján – 59 millió forintért hirdették eladásra a tulajdonosok. Egy ugyanilyen paraméterekkel rendelkező ház Százhalombattán már 57 millió forintot ért. Tárnokon és Érden alacsony négyzetméter árak voltak a jellemzők, melynek köszönhetően itt átlagosan 40-44 millió forint volt egy 100 m²-es családi építésű ház kínálati átlagára. Tökölön és Halászteleken pedig „mindössze csak” 39-40 millió forint volt a példában vett ingatlan átlagos eladási ára.

A 2021-es szakértői jóslatok

Az ingatlanpiac fellendítésének érdekében az előző év második felében a hazai kormány több rendeletet is hozott az otthonteremtési program keretén belül, melyek aztán január elsejével léptek hatályba. Többek között 27 százalék helyett 5 százalék áfát kell fizetni az új építésű ingatlanok vásárlásakor, a csokkal vásárolt új építésű vagy használt ingatlanok esetében nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni, visszaigényelhető az áfa az új építésű csokos ingatlan után, 3 millió forint erejéig pedig lakásfelújítási támogatás is igénybe vehető. 

Egyes szakértők úgy vélik, hogy ezen rendeletek hatására a járványt követően a hazai ingatlanpiacon ismét nagyobb számban fognak megjelenni befektetők, mindemellett meg fog növekedni a külföldi és hitellel vásárlók száma is. Viszont 2021-ben igazán nagy változások csak a korlátozások feloldása utána és a turizmus helyreállításával következnek majd be. Sajnos a jelenlegi bizonytalanságok miatt korántsem biztos, hogy ez még az idén bekövetkezik.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email