Úszás: élményt és tapasztalatot gyűjtenek

Úszás: élményt és tapasztalatot gyűjtenek

Március 23. és 27. között először rendezik a Duna Arénában az úszók felnőtt országos bajnokságát, ahol az Érdi Vízisport Kft. mindössze egy, éppen a felnőtt korosztályba lépő úszó mellett hat utánpótláskorú sportolóval áll rajtkőre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Esélylatolgatásba nehéz bocsátkozni, de nagy várakozással készülünk, hiszen a gyerekeknek kifejezetten nagy élmény lesz egy ilyen létesítményben versenyezni. Ritkán adatik meg, hogy a Duna Arénában léphetnek rajtkőre”

– kezdett bele az Érdi Vízisport Kft. vezetőedzője, Magó Gábor.

A pandémia miatt ezúttal a Magyar Úszó Szövetség viszont korlátozta a versenyre nevezhető sportolók létszámát, ezért „csak” három lány és négy fiú versenyzővel képviselteti magát az Érdi Vízisport Kft. a felnőtt ob-n.

Ennek ellenére a vezetőedző úgy véli, a mezőny jóval erősebb lesz, mint decemberben, hiszen májusban Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot, nyáron Tokióban pedig az olimpiát. És a mostani felnőtt ob-ról mindkét viadalra lehet kvalifikálni.

„A színvonal magasabb lesz, a mezőny sűrűbb és erősebb időeredmények fognak születni, mint a tavalyi, decemberre halasztott ob-n”

– jegyezte meg.

Az Érdi Vízisport Kft.-ből az egyetlen felnőtt korú úszó, Polgár Laura mellett az utolsóéves ifi, Pigler Attila és Őri Rebeka, a még elsőéves ifjúsági Tohl Patrik és Csulák Lia, illetve a még serdülőkorú Ángyán Máté és Tohl Dániel összesen 35 alkalommal áll rajtkőre.

„A ranglistás helyezések alapján Csulák Liának van esélye döntőt úszni”

– fogalmazott Magó Gábor, hozzátéve, azt még nem tudja, ez melyik számban jöhet össze neki, de a hosszú gyorstávokon (800, 1500 m) és 400 vegyesen és 200 pillén is jó esélye van erre.

A férfiaknál Tohl Patrik jó szereplésében is bíznak 200 méter pillangón, ahol akár a B-döntőbe is bejuthat, de hozzá kell tenni, hogy ebben a számban rettentő erős a hazai mezőny, hiszen – a teljesség igénye nélkül – Milák Kristóf, Kenderesi Tamás és Cseh László is rajtkőre áll.

Bár a felnőtt országos bajnokság mindig komoly versenynek számít, az érdiek egy kicsit más szemszögből is tekintenek az ob-ra, hiszen egyrészt a mostani versennyel lezárnak egy ciklust, másrészt remek felkészülési lehetőséget kapnak a korosztályos bajnokságokra.

„Ezt most felnőtt magyar bajnokságnak hívják, de ettől függetlenül nekünk ez egy cikluszáró verseny. Egy iránymutatást fogunk kapni, hogy az elmúlt időszakban végzett munka hogyan sikerült”

– húzta alá a vezetőedző.

„Igazából az egyéni rekord lesz a cél”

– emelte ki Magó Gábor.

„Egy-két ilyen verseny után a saját korosztály országos bajnokságán nagyobb önbizalommal, tapasztalattal fognak tudni rajtkőre állni”

– tette hozzá.

Az Érdi Vízisport Kft. az egyéni számok mellett a klub 4×200 méteres férfi gyorsváltóval indul el a Duna Arénában. Igaz, ahogy Magó Gábor fogalmazott, az ő esetükben a részvétel a fontos.

Az úszó országos bajnokság előzetes rajtlistája ide kattintva érhető el, míg a részletes program az ide kattintva elérhető programfüzetben található.

Az Érdi Vízisport Kft. indulói a felnőtt úszó országos bajnokság, 03.23-27., Duna Aréna
Ángyán Máté (2005):
200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 50 m hát, 100 m pillangó
Csulák Lia (2005): 200 m pillangó, 800 m gyors, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 1500 m gyors
Érdi Vízisport Kft.: 4×200 m férfi gyorsváltó
Őri Rebeka (2004): 100 m hát, 200 m vegyes, 200 m hát, 50 m hát, 100 m pillangó
Pigler Attila (2003): 1500 m gyors, 400 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Polgár Laura (2003): 100 m hát, 400 m gyors, 100 m gyors, 200 m hát, 200 m gyors, 50 m hát
Tohl Dániel (2005): 1500 m gyors, 400 m gyors, 400 m vegyes, 800 m gyors
Tohl Patrik (2004): 200 m pillangó, 400 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 100 m pillangó

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email