VMG-s diákok a világ élvonalában

VMG-s diákok a világ élvonalában

Remek eredménnyel zárták a gimnázium tanulói a World Robot Olympiad döntőjét, Szingapúrban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Minden évben december 1-jén, a névadó költő születésnapján tartják a Vörösmarty napot a VMG-ben.  Ilyenkor kerül sor az ünnepélyes jelvénytűzési ceremóniára: a kezdő évfolyam az osztályfőnökétől megkapja az iskolához való tartozást jelképező kitűzőt.

Az idei ünnepségen megkoszorúzták a költő emléktábláját az iskolában, illetve az egyik osztály Vörösmarty sírjánál is lerótta tiszteletét.

Az ünnepséget követően a Vörösmarty tehetséggondozó Universitas programja következett: a kortárs tanítás égisze alatt 9-10-es diákok tartottak előadást iskolatársaiknak egy-egy számukra kedves témáról.

A programot művészeti produkciók színesítették. A program díjátadással zárult, ugyanis az előadásokat zsűri értékelte.

Az Universitas-programmal párhuzamosan vetélkedőkön, és Vörösmartyhoz kapcsolódó rendhagyó órákon vehettek részt a gyerekek.

A Vörösmarty nap nemcsak a diákokról, hanem a pedagógusokról is szól. Ezen a napon köszöntötték azokat a fiatal tanárokat, akik az intézményben kezdték meg pedagógusi munkájukat 2025-ben.

Hagyomány, hogy a nevelőtestület december 1-jén megválasztja az év tanárát. Ezt az emberi, pedagógiai, szakmai elismerést az a pedagógus kaphatja, aki az elmúlt évben a legtöbbet tette az iskoláért – mondta az ÉrdMostnak Szilasné Mészáros Judit intézményvezető.

A díjat idén Gergely Csilla tanárnő nyerte, aki előző nap tért haza Szingapúrból. Mint felkészítő tanár, a VMG robotika-csapatával járt kint, a World Robot Olympiad nemzetközi robotépítési és programozási verseny világdöntőjén.

Gergely Csilla (archív fotó, készítette: Nagy Balázs)

A két versenyző, Borbás Péter Olivér és Horváth Simon korábban megnyerte a verseny országos döntőjét, a nemzetközi megmérettetésen pedig a 112 indulóból a 30. helyen végzett, ami igen szép eredmény, ugyanis a robotika területén rendszerint az ázsiai csapatok jeleskednek. És ami igen nagy szó, az európai csapatok között harmadikok lettek.

Borbás Péter Olivér és Horváth Simon a VMG-ben gyakoroltak a világdöntőre (archív fotó, készítette: Nagy Balázs)

Pedig már az is csoda volt, hogy a csapat kijutott Szingapúrba, mert bizony a költségek egy részét saját maguknak kellett állniuk. Pár hónapja gyűjtés indult annak érdekében, hogy a csapat kijuthasson Szingapúrba (itt írtunk róla). A helyezést látva minden segítő és szurkoló biztos lehet benne: érdemes volt támogatni a fiatalokat.

Fotó: Balogh Alex, Nagy Balázs (ÉrdMost archív)

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email