Búcsút mondhatunk a 300 és 400 forint közötti benzinárnak?

Búcsút mondhatunk a 300 és 400 forint közötti benzinárnak?

A jövő hónaptól csaknem 1 700 forint lesz a dohánytermékek átlagára. Várhatóan drágább lesz majd a hús és a tej is. A benzin ára szerdán emelkedik, 6-6 forinttal kell majd többet fizetni a benzin és a gázolaj literjéért - hangzott el az ATV Híradójában hétfő este.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Már most is folyamatos az áremelkedés az üzletekben, a következő hónapokban azonban még nagyobb mértékben drágulhatnak az élelmiszerek. Különösen a hús és a tej ára emelkedhet jelentősebben.

„Mindegyik takarmány alapanyag ára évtizedes rekordokat döntöget.” Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója mondta ezt, majd kiemelte Kína szerepét ebben. Szerinte a távol-keleti ország elképesztő mennyiségű takarmányt vásárol fel Európából, aminek nyomán keresleti piac alakult ki. Drágult a termelés, például az üzemanyagárak drasztikus emelkedése miatt, és a forint árfolyam is belejátszott a költségek emelkedésébe – állítja.

Harcz azonban úgy véli, hogy egyelőre nem kell elszabaduló áraktól tartani. Ez a folyamat szerinte törvényszerű, hiszen senki nem várhatja el azt, hogy a tejtermelés vagy a feldolgozás hosszútávon ráfizetéssel működjön.

A benzin is drágul

Tavaly ilyenkor még olcsónak tartottuk a benzint, legalábbis a mostani árakhoz képest. Az év elejétől azonban 50%-kal emelkedett a hazai üzemanyagárak meghatározásánál irányadó északi-tengeri, Brent típusú olaj hordónkénti ára.

Holoda Attila energetikai szakértő azonban arra is emlékeztet, hogy 1 liter benzinnek itthon csak a 40 százaléka a termelési költség, 60 százalék adó.

„Az a plusz 27 százalék, az bizony nagyon meg tudja érinteni a zsebeket” – fogalmazott.

Holoda azt jósolja, hogy nagy valószínűséggel végleg búcsút mondhatunk a 300 és 400 forint közötti benzinárnak. Hacsak nem stabilizálódik a forint a többi valutához képest, szerinte a 400 és 500 forint közötti átlagárral  kell elkezdenünk kalkulálni.

Ezen a héten tovább emelkedik az üzemanyagok ára. A benzin és a gázolaj ára is bruttó 6-6 forinttal drágul szerdán, ez sorban már a 10. áremelés. A 95-ös benzin átlagára így 428, a gázolajé 435 forint lesz.

Az állam is érzi

Gyűlik a mínusz az államkasszában is. A Pénzügyminisztérium azt közölte, hogy az önkormányzatok nélkül 539, 7 milliárd forintos hiánnyal zárult az év első két hónapja. Összességében azonban közel 740 milliárd forintos hiányt ért el a költségvetés februárban. Korábban még soha nem volt ekkora a második havi mínusz a büdzsében.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email