22_03_29_erdmost_nincskep

Tollas: a második fordulót is simán nyerték

22_03_29_erdmost_nincskep

Tollas: a második fordulót is simán nyerték

Idén először indult el a harmadosztályú csapatbajnokságon az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya. A Közép-csoport első fordulóját korábban simán nyerték az érdiek és ez a második fordulóra is érvényes, hiszen ezúttal minden meccsüket megnyerték, így közel kerültek a másodosztályba jutáshoz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A csapatbajnokság első fordulójában, még októberben az Érdi VSE tizenöt meccséből tizennégyet nyert meg. A második fordulóban a Hodos Tollaslabdacsarnokba látogatott a szakosztály hét versenyzője.

A Györgylőrincz Krisztina, Harmos Márton, Kis-Kasza Miklós, Kőrösi Ágnes, Orbán Gábor, Schvirján Zsófia és Zsarnai Marcell összeállítású érdi csapat ezúttal már mind a tizenöt mérkőzését megnyerte a Talentum SE II, a MAFC II és a Veszprémi TES versenyzői ellen, így jó esélyük van a másodosztályba jutásra.

A harmadosztályú csapatbajnokság Közép-csoportjának harmadik és egyben utolsó körét a tervek szerint március 20-án rendezik. Győzelem esetén pedig az Érdi VSE feljut a másodosztályba, de Kőrösi Ágnes játékos-edző távlati tervei között szerepel, hogy a csapat az élvonalba jusson.

Csapatbajnokság, III. osztály, Közép-csoport, 2. forduló, Budapest Hodos Tollaslabdacsarnok
Az Érdi VSE tollaslabdacsapatának indulói

Györgylőrincz Krisztina, Harmos Márton, Kis-Kasza Miklós, Kőrösi Ágnes, Orbán Gábor, Schvirján Zsófia, Zsarnai Marcell

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email