zoldhulladek2-220920

Már átvehetjük a második félévi zöldzsákokat

zoldhulladek2-220920

Már átvehetjük a második félévi zöldzsákokat

Július végéig 24 darab jár, augusztustól ütemezetten csökken az átvehető mennyiség.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdiek már megszokhatták, hogy a zölhulladékot kötegelve, vagy speciális zöldzsákokban tudják kihelyezni a kerítésük elé. Az idei év annyi változást hozott, hogy most már nem havonta, hanem kéthetente szállítják el a nyesedéket a zöldjáratok, a zsákokat pedig ütemezve vehetjük át az ÉTH ügyfélszolgálatán és a hulladékudvarban.

Ez azt jelenti, hogy a gyűjtési időszak elején egy félévre való mennyiséget vehetünk át, innentől kezdve azonban havonta néggyel-néggyel csökken az átvehető zsákok száma. Ez már 2025 első félévében is így volt (itt írtunk róla), és a második félévben is folytatódik ez a gyakorlat, azzal a különbséggel, hogy az első félévben 16 zsákot, most viszont akár 24-et is átvehetünk, az alábbi ütemezés szerint:

  • június 18-tól július 31-ig 24 darab zsákot vehetnek át az ügyfelek,
  • augusztus 1-től augusztus 31-ig 20 darabot,
  • szeptember 1-től szeptember 30-ig 16-ot,
  • október 1-től október 31-ig 12 zsákot,
  • november 1-től november 30-ig 8-at,
  • december 1-től december 31-ig pedig 4-et.

Aki tehát időben él (illetve élt az első félévben) a lehetőséggel, idén 40 zöldzsákhoz juthat. 

Az átvételhez egy szemétszállítási számla vagy csekk bemutatása is szükséges. A zsákokat csak az veheti át, akinek nincs elmaradása.

Lehet, hogy a perzselő júliusban alig vágunk füvet, augusztusban pedig nyaralunk, és kevesebb kerti munkát végzünk, és nincs mit bezsákolni, de érdemes gondolni a lombhullásra, az őszi kerti teendőkre is:

aki tudja, hogy novemberben akár húsz zsákra is szüksége lesz, ne várjon októberig az átvétellel, mert jóval kevesebb zsákhoz juthat.

Természetesen vásárolhatunk is zsákokat, ha elfogy az átvett mennyiség. Darabja 422 forintba kerül. A plusz zsákok árát nem a helyszínen kell kifizetni, a negyedéves számlán tünteti majd fel az ÉTH.

És most lássuk, hol és mikor vehetjük át a zöldzsákokat (és vásárolhatunk továbbiakat, ha elfogyna):

  • az ÉTH Alispán utcai ügyfélszolgálatán hétfőn 8:00-20:00, szerdán 8:00-16:00, pénteken  8:00-12:00 óra között várják az ügyfeleket,
  • a Sas utcai hulladékudvarban hétfőtől péntekig 8:00-16:00 óra között adják ki a zöldzsákokat.

A zsákokban csak fű- és lombhulladékot szállítanak, ezen felül ingatlanonként 3 köteg gallyat is elvisznek, kötegelve, legfeljebb egyméteres hosszúságig.

Zöldzsákból bármennyit kirakhatunk, nincs mennyiségi korlátozás.

További részleteket itt találnak, a hulladéknaptárat (ahol nemcsak a zöldjárat, hanem a szelektív és a kommunális szállítás időpontjait is címre lebontva megkereshetjük) itt érhetik el olvasóink.

Fotó: ÉrdMost archív, Freepik

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email