Vereséget szenvedett az Érdi VSE a „királynék városában”

Vereséget szenvedett az Érdi VSE a „királynék városában”

Nem sikerült a bravúr a Veszprém otthonában, az Érdi VSE férfi labdarúgócsapata 2-0-s vereséget követően pont nélkül térhetett haza az NB III Észak-nyugati csoport 25. fordulójában. 

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A találkozó első perceitől kezdve érezhető volt a hazaiak lendülete, de az első komolyabb lehetőség mégis az érdiek nevéhez fűződött: a 13. percben Kertai bravúros mentéssel akadályozta meg a gólhelyzetet. A 17. percben azonban jött a fordulópont – az aktív Tömösvári ollózó mozdulattal lőtt a hosszú sarokba, amivel megszerezte a vezetést a Veszprémnek. A félidő hátralévő részében több lehetősége is adódott az érdieknek, Almomani ziccerét például csak Héninger lába mentette meg a góltól. A 41. percben ismét betaláltak a hazaiak: Magyar lövése kipattant Tóthról, a lecsorgóra Kószás érkezett, és közelről nem hibázott. (2–0)

A második játékrészben próbálkoztak az érdiek, Kiss, majd Magyar is helyzetbe került, de Tóth kapus többször is hárítani tudott. A csereként beállt Borbélynak is akadt ígéretes lehetősége, de lövése fölé szállt. A hajrában mindkét együttes cserékkel frissített, s bár az Érd mindent megtett a szépítésért, a hazai védelem állta a sarat. A meccs végére négy sárga lap is színesítette a jegyzőkönyvet, de gól már nem született.

NB III. Észak-Nyugati csoport 24. forduló
Practical Veszprém – Érdi VSE 2-0 (2-0)
Gólok: Tömösvári 17., Kószás 41.

Az Érdi VSE 34 ponttal a kilencedik helyre csúszott vissza a tabellán. Domján Attila együttese a következő fordulóban a Szombathelyi Haladás csapatát fogadja hazai pályán. A találkozó április 27-én 17 órakor kezdődik.

Fotó: archív

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email