“Sajnos egyre kevesebben vannak köztünk a „nagy öregek”, akik órákon keresztül tudnak mesélni arról, ki melyik utcában, hány szám alatt lakott, milyen bolt volt a sarkon, és hogyan alakult az érdi családok sorsa több nemzedéken át. Ugyanakkor gyakran tapasztaltam, hogy óriási az igény a házunk, az utcánk vagy a városrészünk történetének megismerésére”

– kezd bele Csőzik László első bejegyzésébe, melyben Hamzsa bég legendáját mutatja be, ám előtte még megjegyezte, hisz abban, hogy ha jobban megismerjük Érdet, jobban is vigyázunk rá és egymásra.

“Hamzsabég legendája, viszonya a kereszténységhez, közeledése Krisztushoz valódi emberi dráma, a halálában gyökerező páratlan morális fordulattal megemelt sorsa, élete története színpadra kívánkozik. Remélem, jön majd egyszer egy nagy író, aki meglátja benne a lehetőséget.

Csőzik László írása:

Hamza bég legendája

Alig tudunk egy követ megmozdítani anélkül, hogy alatta ne akadjunk valami különlegességre. Egy csaknem 800 éves településnél – hiszen az oklevelekben először 1243-ban bukkan fel Érd neve – ezen nincs is mit csodálkozni. Sokan hallottak már róla, hogy a török korban hosszú ideig Hamzsabégnek, Hanzlbecknek vagy Hanzsabeknek emlegették ezt a helyet, sokan jártak már a Hamzsabég téren a középkori városmagban, vagy hajtottak végig Budán a felénk vezető Hamzsabégi úton. De azt már kevesebben tudják, ki is volt és pontosan mit is tett Hamzsa bég.

Amikor Buda elfoglalása, 1541 után a törökök palánkvárakat építettek a Budához vezető hadiúton, hogy később se érje őket meglepetés, Hamza bég vagy Hamza bek a szultán parancsára Érden épített erősséget. Tulajdonképpen három hadi- és szállítási útvonal találkozott itt (az eszéki, a fehérvári és a dunai útvonal), ezért fontos stratégiai helyszínnek számított. Ez nagyjából az 1550-es években történt, előtte Hamza Simontornyán szolgált. A palánkvárak egyszerű, de a végvári lovas-gyalogos, ostromgépek nélküli hadakozásban mégis hatékony tákolmányok voltak, lényegében földdel töltötték ki a gerendák vagy fonott falkerítések közötti helyet, és a fal külsejét sárral tapasztották be.

Hamza bég a palánkvár mellett a régi kőkúriát, a Mohácsnál elesett Ákosházi Sárkány Ambrus egykori kastélyát karavánszerájjá alakította, és az akkori Érd egy része az ő birtokába jutott. Később Székesfehérvárra vezényelték, és olyan ádázul, a korabeli hadi becsületkódexbe ütközően küzdött a végvári magyar vitézek ellen, hogy széles körben rettegték a nevét. Másfelől maga a szultán is nagyra tartotta, egyszer még közben is járt Hamza egyik rokonának magyar fogságból való kiszabadításáért.

Hamza kegyetlenségéről, vérszomjáról, hamisságáról és persze a lesvetéses támadásban és a kémek használatában mutatott katonai képességeiről már akkor is legendák keringtek. Nem csoda, hogy a végvári katonák is erre építve dolgoztak ki cseles támadásokat: néhány közülük török ruhába öltözött, és Hamza bég szerájából menekülőnek adta ki magát, akiket portyázók támadtak meg. Az érintett török erőd helyőrsége erre bosszúszomjasan kirontott, mire a végváriak lesből letámadták őket, és a védtelenül maradt erődöt is felprédálták.

Ami Érdet illeti, az 1960-as évek elején lezajlott régészeti ásatások kimutatták, mekkora is lehetett a bég többször lerombolt, majd újraépített palánkvára: nagyjából 147 méter hosszú. Azt is tudjuk, pontosan hol volt, hiszen a 17. században a belsejében építették fel a török imahelyet, a dzsámit, a minarettel együtt. Ezekről majd később részletesebben is írok, most csak arra biztatok mindenkit: aki eddig még nem tette, más településen vagy Érd távolabbi pontján él, feltétlenül nézze meg a Hamzsabég teret és környékét Érd-Ófaluban. A környező fák susogásában, a minaret tanúként itt maradt kövei között talán meghallja a történelmi idők üzenetét.

Hamza palánkvára és szerája Magyarország visszahódításakor is fontos szerepet játszott, ezen a területen zajlott le a Buda visszavívása előtti egyik ütközet 1684. július 21–22-én. Lotaringiai Károly fővezér itt verte szét a török hadakat és erősítette meg az ostromgyűrűt Buda körül. Aztán két évvel később szintén itt sikerült megfutamítani a Buda felmentésére érkező szultáni hadakat, és 1686 szeptemberében Budával együtt Érd is végleg felszabadult.

Meglepő módon a jó 120 évvel korábban Érden hadakozó Hamza bég neve ekkor is feltűnik a legendákban. Az érdi uradalmat 1675 és 1722 között bérlő Szapáry Péter jeles törökverő vitézként a bég fogságába esett, aki hírnevéhez hűen kegyetlenül, megalázóan bánt fele: száraz kenyéren, vízen tartotta, eke elé fogva szántani kényszerítette. Sőt a népnyelv szerint az egykori, sajnos már lebontott Szapáry-kastély ma is létező, zegzugos pincéjének egyik sarkában láncra verve kínozta. Szapáryt azután kiváltották a rabságból, és fordult a kocka: Lotaringiai Károly a Buda környéki harcokban elfogott Hamzát átadta egykori áldozatának. Szapáry azonban jó keresztényi könyörülettel bánt vele, ám hiába engedte volna szabadon, Hamza a bosszújától félve mérget vett be. Mikor rájött tévedésére és megismerte a magyar vitéz jellemét, a legenda szerint Krisztus nevével az ajkán távozott a túlvilágra.

Bár a legendának nincs történeti alapja, két elem is igaz lehet benne. Egyrészt Hamza hasonló nevű leszármazottai ekkoriban is katonáskodtak még, így a budai és érdi harcokban is ott lehettek. Másrészt Hamza bég vagy bek úgynevezett „pribék” volt eredetileg, vagyis olyan délszláv keresztény, aki szülőföldje megszállásakor állt török szolgálatba, és vette ki a részét egy új ország leigázásából. Tehát nem állt tőle távol a Krisztus-hit.

Még ha az igazság darabjai közé sok képzelt epizód is keveredik, rengeteg tanulság van Érd múltjában. Ezeket érdemes megőriznünk, újra felidéznünk akkor is, amikor együtt találjuk ki és teremtjük meg Érd jövőjét.