Palackfarkú páva vitte el az első díjat

Palackfarkú páva vitte el az első díjat

Találkozhattunk fogkefelábú sólyommal is a Tusculanum ovi újrahasznosítási versenyén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azt már a legkisebbek is tudják, hogyan lehet és kell különválogatni a hulladékot. A kékfedelesbe a papírt, a sárgába a műanyagot, zöldbe az üveget. De hogy mi lesz a szelektíven gyűjtött hulladékkal, és mi mindent lehet belőle csinálni, azt már kevesebben tudják.

Pedig nagy élmény az egyébként kidobásra ítélt szemétnek új életet, funkciót adni – legyen szó akár egy marék gombról, használt kávékapszuláról vagy joghurtos flakonról.

A Tusculanum óvodában évről évre szerveznek újrahasznosítási versenyt a gyerekeknek, akik otthon, a szüleikkel készíthetnek műanyag-, fém- és egyéb hulladékból tárgyakat, játékokat, díszeket.

A versenyt általában januárban rendezik, mert karácsonytájt a megszokottnál több hulladék gyűlik össze a családoknál. Idén sem volt ez másképp.

A versenynek mindig van tematikája, volt olyan év, hogy robotokat készítettek a családok.

Idén madarakat alkottak, a kész pályaműveket pedig behozták és kiállították az óvodában. A zsűri értékelte a legjobbakat, és január utolsó napján díjazták az alkotásokat.

„Az első három helyezett és a különdíjas ajándékcsomagot kapott, különféle kreatív eszközökkel, és természetesen a többi résztvevőt is megleptük egy kisebb ajándékkal” – mondta az ÉrdMostnak Lengyel Judit igazgatóhelyettes.

Az óvó nénik egyébként jó példával járnak elöl: az intézményben nemcsak szelektíven gyűjtik a hulladékot, de amit lehet, fel is használnak a foglalkozásokon.

Az  első helyen egy páva végzett, a hatéves Vanda Málna és nagymamája munkája. Vanda már iskolába készül, és nagyon szeret gyurmázni.

A második egy Zsombi nevű kisfiú lett, aki anyukájával kacsát készített. Zsombi nagyon sokat játszik otthon az anyukájával, „mindent, amit csak el tudsz képzelni”, és szeret rajzolni.

A harmadik helyezett Vanda öccse, Vencel lett, egy szép tarka kakassal.

A különdíjat egy hatalmas, a csőrében kisbabát tartó gólya lett, egy Emma nevű kislány és családja munkája.

Érdemes megnézni, milyen jópofa és ötletes alkotások születtek. Akinek kedve van, üljön le otthon a gyerkőccel, és leheljen új életet a kidobásra szánt tárgyaiba.

Biztos akad otthon ócska fogkefe, vissza nem váltható PET-palack, ócska műanyagpohár, gyufaskatulya, no meg festék, olló, ragasztó.

Némi fantáziával, időráfordítással remek dolgokat készíthetünk, és ami igazán jó az egészben, együtt munkálkodhatunk a gyerekekkel.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email