feszekfutasCZB

Minden képzeletet felülmúlt a Fészek jótékonysági futása

feszekfutasCZB

Minden képzeletet felülmúlt a Fészek jótékonysági futása

Több száz nevező, közel 1,5 milló forintnyi adomány, és egy remek, napsütéses délelőtt volt a mérlege az idei jubileumi rendezvénynek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nagy a boldogság a Fészek egyesület háza táján: míg tavaly alig kétszázan regisztráltak a szeptember végi hagyományos jótékonysági futásra, idén kétszer annyi résztvevő volt. És ami még nagyobb öröm: a Fussunk segíteni rendezvényükhöz kapcsolódóan 1,35 millió forint adomány érkezett, részint a nevezési díjakból, részint a kísérőprogramok bevételeiből, valamint a felajánlásokból.

Ez a rendezvény nem csupán egy futóverseny, hanem játékos családi délelőtt is, ahol a kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat évről évre. Idén is színpadi és játékos programokkal várták az érdeklődőket a főtéren, szeptember 29-én délelőtt. Szerencsére az idő is kegyes volt a rendezvényhez, ami hűvös, szeles időben kezdődött, de aztán a nap is erőre kapott, a résztvevők örömére.

Sokan támogatják a Fészek egyesületet, amely immár több mint huszonöt éve működtet átmeneti gyermekotthont Érden. Jótékonysági futásaik bevételét rendre a gyermekotthon szépítésére, jobbítására fordítják, hogy a náluk élő gyermekek minnél jobb körülmények között tölthessék mindennapjaikat.  Ahogy Csőzik László – aki maga is indult a futóversenyen – köszöntőjében fogalmazott: a Fészek valódi érdikum, és hatalmas teljesítményt tettek, tesznek le az asztalra.

Az otthonban krízishelyzetbe került érdi és környékbeli családok gyermekei kapnak ideiglenes elhelyezést. Ez Pest vármegye egyetlen ilyen intézménye, az eltelt huszonhat esztendőben mintegy ezer gyermek lakott itt hosszabb-rövidebb ideig.

Krízishelyzet sajnos bármelyik családban előfordulhat. A család felbomlása, szenvedélybetegség, a munkahely elvesztése, vagy épp egy tűzeset – bármikor előadódhat olyan esemény, ami miatt hirtelen kell valaki, aki segít a gyermek ellátásában, lehetőleg úgy, hogy az ne a lakhelytől távol történjen, ne boruljon fel a gyermek napi rutinja, és a kicsi a szülő számára is elérhető maradjon.

A Fészek átmeneti otthona ebben nyújt megoldást. „Annyit segítünk, amennyit kell. Amit a szülő továbbra is el tud látni, azt meghagyjuk neki. Ott vagyunk, ameddig újraszervezi az életét, új albérletet vagy munkát talál, vagy meggyógyul. Segítünk áthidalni ezeket az életkríziseket, hogy a gyereket ne emeljék ki a családból, ne kerüljön állami gondozásba” – hangsúlyozta az ÉrdMostnak Báló Ottília igazgató, szakmai vezető.

Kérdésünkre elmondta azt is: a befolyt összegből az otthonépület belső tereit szeretnék szépíteni, megújítani: a közösségi terekben még az eredeti burkolatok vannak, ezek pedig nagyon elhasználódtak az elmúlt huszonöt év során. Eljött az idő, hogy ezeket lecseréljék – és ez a támogatásnak köszönhetően most meg is valósulhat.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Fészek futóversenye nemcsak jótékony célt szolgál, hanem a futást is népszerűsíti évről évre. Pici gyerekek húztak tornacipőt, sőt, olyan, a Fészekben lakó anyukák is, akik életükben nem futottak még, legfeljebb annak idején a tornaórákon. Kiváló alkalom ez arra is, hogy a családok, baráti társaságok együtt mozogjanak, aki pedig kedvet kapott a futáshoz, Érden több remek helyszínt is talál.

Mint Csőzik László a megnyitójában elmondta, a városban kiváló futóterepek vannak: ott a gát, a papi földek pályája, és Fenyves-Parkvárosban a Sóskút és a biatorbágyi erdő felé vezető utak.

Érden két hagyományos futó rendezvény is van, egyik a Fészeké, a másik pedig a szintén jótékony célt szolgáló szilveszteri futás. Csőzik László felhívta a figyelmet egy harmadik lehetőségre is: a város nevezett egy csapatot a jövő tavaszi Ultrabalatonra, és várják a csatlakozókat.

Hogyan segíthetünk?

Sokakban felmerülhet a kérdés, mivel tudnák támogatni a Fészek Gyermekvédő Egyesületet. Nyilván a ruhanemű, játék jut eszükbe először. Báló Ottilia ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: sajnos, nincsenek végtelen tárolókapacitásaik, és csak a valóban hordható, használható, jó minőségű adományokat tudják fogadni. Nagyon örülnek azoknak a dolgoknak, amiből a mindennapokban sok kell: ilyen például a pelenka, a tartós élelmiszer, édesség, gyümölcs, zöldség. Báló Ottília hozzátette: ilyenkor az a legjobb, ha az adományozó felveszi a kapcsolatot az egyesülettel, és meg tudják beszélni, milyen lehetőségei vannak a felajánlónak, és mire van szüksége az otthonnak.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email