kozossegikoltsegvetesAK

Erre a 42 dologra szavazhatnak az érdiek

kozossegikoltsegvetesAK

Erre a 42 dologra szavazhatnak az érdiek

November végéig dönthet arról, hogy mi valósuljon meg a város 120 millió forintos közösségi költségvetéséből.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lassan egy éve, hogy városunk közgyűlése létrehozta a „közösségi költségvetés” intézményét, melynek célja, hogy a helyiek közvetlenül dönthessenek környezetük fejlesztéséről, hogy a lakosság ne csak a választott képviselőkön keresztül gyakorolja a demokrácia intézményét.

Mint azt akkor megírtuk, a közösségi költségvetéshez kapcsolódó eljárás első szakasza még tavasszal volt, amikor is az érdiek megfogalmazhatták és elküldhették városfejlesztő ötleteiket az önkormányzatnak.

Az azt követő második szakaszban az illetékesek alaposan megvizsgálták a beérkezett több, mint kétszáz javaslatot, majd kiválasztották azt a 42 projektet, amit most szavazásra bocsátottak.

Ezeket láthatják az alábbi listán:

  • #2a Játszótér és közösségi tér nagyobbak részére Ófaluban
  • #8 Padok a Széchenyi térre
  • #10 Játszótér és futópark a madárneves utcák környékén
  • #11 KRESZ-park a Papi földeken
  • #19 Kisvállalkozói gazdaságfejlesztési koncepció
  • #25 Zebra a Munkácsy utcai buszmegállónál (hatósági engedély függvényében)
  • #27 Gyalogátkelők Kossuth Lajos utca–Szent István út (hatósági engedély függvényében)
  • #28 Kerékpártámaszok telepítése Érd Alsó, Érd Felső és Bem tér
  • #36 Sebességmérő kamera a Szövő utcában
  • #38 Lakossági komposztálás (pilot projekt és szemléletformálás)
  • #40 Közösségi kert/oktatókert (pilot projekt és szemléletformálás)
  • #52 Szenvedő Krisztus kápolna rendbehozása
  • #53 Mozogj Érden mozgalom
  • #56 Könyvtár udvarába utcabútorok
  • #58 Okos átkelő kialakítása
  • #61 Okospad (pilot projekt)
  • #63 Gyalogos átkelő Szepes–Alsó utca–Béke tér (hatósági engedély függvényében)
  • #65 Ivókutak kialakítása (pilot projekt)
  • #69 Gyalogos átkelőhely létesítése az Iparos úton (hatósági engedély függvényében)
  • #74 Kamerák és fekvőrendőrök Érdligetre
  • #79 Zebra Kossuth–Bagoly kereszteződésben (hatósági engedély függvényében)
  • #85 Közösségi szerves anyag hulladékgyűjtő – komposztáló
  • #95b GeoGo útvonalak kijelölése
  • #97 Szemétszedő akciók és lehetőleg kamerák létesítése (csak érdi területekre vonatkozóan)
  • #98 Bogner Mária eredeti sírjához vezető lépcső rendbehozása
  • #106 Székelykapu felújítása
  • #108 Gyalogos-átkelőhely az Aknász utcában (hatósági engedély függvényében)
  • #113 Kutyafuttató a Betonozó útnál
  • #116 Zebra a Cserhalmi–Bajcsy–Almafa kereszteződésben (hatósági engedély függvényében)
  • #117 Pingpong és teqball asztalok a Papi földekre
  • #128 Ercsi úton gyalogos-átkelő a focipálya és a temető között (hatósági engedély függvényében)
  • #129 Pad az érdligeti parkba
  • #137 Kóbor állatok ivartalanítása
  • #140 Rajzolt aszfalt játékok a Főtéren
  • #142 Interaktív tanösvény és tereptárgyak felújítása
  • #143 Meseösvény és erdei játszótér
  • #152 Közösségi Park kialakítása/rekonstrukciója az Emőke–Enikő közötti részen
  • #153 Kutyafuttató kialakítása a lakótelepen (alkalmas helyszín függvényében)
  • #157a Köztéri hulladékgyűjtők elhelyezése a Fácán közben
  • #170 Sétáló út a Tetőfedő utcán
  • #178a Gyalogátkelők létrehozása az Edit és Emília utcánál (hatósági engedély függvényében)
  • #187 Pihenőpark kialakítása a Börzsönyi–Lipóti kereszteződésben

Ha úgy gondolja, hogy szívesen támogatná ezeket az elképzeléseket, akkor november 30-ig – online vagy papíralapon – élhet a szavazati jogával. Persze mindet nem lehet támogatni, mindenkinek – egész pontosan minden 18. évét betöltött, Érden élő vagy tanuló magánszemélynek – csupán 3 szavazata van.

Aki papíralapon szeretne szavazni, az megteheti a város különböző intézményeibe kihelyezett szavazódobozoknál, amik mellett mindenütt megtalálja majd az alább látható szavazólapot.

Ezen a lapon 3 darab számot kell beírni, a fenti lista alapján. Vagyis, ha mondjuk sétáló utat szeretne a Tetőfedő utcába, akkor a 170-es számot kell a megfelelő rubrikába beírnia.

A szavazódobozokat pedig a következő helyszíneken találja:

  • Polgárok Háza
  • Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény
  • Szepes Gyula Művelődési Központ
  • Parkvárosi Közösségi Ház
  • Magyar Földrajzi Múzeum
  • Városi Galéria
  • Csuka Zoltán Városi Könyvtár
  • Érd Aréna
  • Szociális Gondozó Központ (Topoly utca)
  • ÉTV ügyfélszolgálat
  • ÉTH ügyfélszolgálat

Ugyanakkor, aki inkább az interneten voksolna, az a kezdeményezés saját honlapján, a „szavazat leadása” oldalon teheti ezt meg. VAGYIS ITT!

Amint aztán ez a szakasz is befejeződik, úgy a legtöbb szavazatot kapott ötleteket az önkormányzat elkezdi megvalósítani. Ez jelenthet sok kis projektet, vagy csak néhány nagyobbat, a lényeg, hogy azok beleférjenek a közösségi költségvetés keretébe, ami 120 millió forint.

További információkért a közösségi költségvetésről KATTINTSON IDE!

Címlapkép: ÉrdMost archív belső képek: ÉrdMost archív, persely.erd.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email