jp_dance_company_1

Különleges foglalkozásokon fejlődhettek a táncos tehetségek

jp_dance_company_1

Különleges foglalkozásokon fejlődhettek a táncos tehetségek

Interaktív órán, tanulmányúton és egy saját készítésű kisfilmben is részt vehettek az érdi J.P. Company ifjú növendékei.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kulturális és Innovációs Minisztérium jóvoltából, és a Nemzeti Tehetség Program keretében 3 millió forintos támogatásban részesült a közelmúltban a városunkban működő J.P. Company Egyesület. Ennek köszönhetően az érdi táncstúdióba járó fiatalok a rendszeres foglalkozásokon show- és színpadi táncot tanulhattak, interaktív órán, tanulmányúton és egy saját készítésű kisfilm készítésében is részt vehettek.

Mint azt Papp János, az egyesület elnöke elárulta, a gyerekek rengeteget fejlődtek, mozogtak, emellett pedig sokat tanultak csapatmunkáról, felelősségről, nem utolsósorban megélték a közös sikerek, és a megoldandó feladatok élményét is. Elmondása szerint egy igazán erős csapat alakult ki, melynek tagjai egytől egyig elhivatott, kitartó egyéniségek.

Hozzátette, minden művésznek fontos, hogy ne csak értse és megvalósítsa azt, amit csinál, hanem legyen mögötte érzelem, érzékenység, gyengeség.

„Az elmúlt 60 óra szakmai foglalkozássorozat eredményesnek bizonyult és őszinte bizalommal várjuk a folytatást, hogy minél több lehetőséget biztosíthassunk a helyi ifjúságnak”

– összegezte a „Tehetségek segítése a jövőért!” nevű programban való részvételüket Papp.

Címlap és belső kép: J.P. Company Egyesület

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email