Napokon át megerőszakolta és megverte barátnőjét a törökbálinti rém (18+)

Napokon át megerőszakolta és megverte barátnőjét a törökbálinti rém (18+)

Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta élettársát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A vádirat szerint a férfi élettársi kapcsolatban volt a nővel, aki még a tanulmányait is félbeszakította miatta. Az első aggasztó körülmény az volt, amikor egy hónap múlva a férfi elemelte az alvó nő mellől a mobiltelefonját, majd eladta.

Az ezt követő két hónapban a férfinél erős hangulatingadozások és dühkitörések is jelentkeztek, amelyek miatt napi szinten bántalmazta a nőt törökbálinti otthonukban. Azért, hogy a nő ne tudja elhagyni, a férfi a személyi iratait és bankkártyáját is magánál tartotta.

Az elkövető ezen időszakban a magatartása miatt félelemben élő nőt többször is szexuális együttlétre kényszerítette bántalmazással, illetve fenyegetéssel. A férfi az együttlétek során is pofozta, harapdálta és ütötte őt.

A végsőkig megfélemlített, éhes és kimerült nő kétségbeesésében végül az egyik reggel – kihasználva, hogy a férfi még alszik – mindenét hátrahagyva elmenekült. A törökbálinti utcákon bolyongó nő végül a tüdőgyógyintézet előtt eszméletét vesztette, így mentőt hívtak hozzá.

Az Érdi Járási Ügyészség szexuális erőszak, kapcsolati erőszak és lopás miatt emelt vádat a férfi ellen.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email