Első pillantásra futurisztikus köztéri bútornak tűnik, mintha az Ötödik elem című filmből pottyant volna ide. Rendes padként is funkcionál, sőt telefont lehet tölteni róla, este világít, a belsejében pedig valami zöld folyadék mozog. Csakhogy a Liquid3 elsősorban nem ülőalkalmatosság.
A 600 literes tartályban élő algák a városi levegőt tisztítják meg, miközben az egész szerkezet egyfajta mérőállomásként is működik. A forgalmazó szerint az Európai Unióban Érden állították fel az első ilyen berendezést. Valamiben végre világelsők vagyunk.

Na de hogy kerül a Liquid3 (Liquid tree = folyékony fa) Érd főterére, és mi is az pontosan? Erről beszélgettem Krausz Krisztinával, az eszközt forgalmazó Ecogarden Kft. tulajdonosával és Koltai Eszterrel, a cég ügyvezetőjével.
Krausz Krisztina elmondta, az eszköz nem helyettesíti a fákat. Kifejezetten olyan városi helyekre szánják, ahol valamilyen okból nincs lehetőség elegendő fát, füvet vagy más növényzetet telepíteni. Vagyis nem a hagyományos zöld infrastruktúra versenytársa, hanem annak kiegészítője.
A működés alapja meglepően egyszerű. A szerkezet egy levegőpumpával beszívja a környezet szennyezett levegőjét, majd azt a tartályban élő algákon vezeti keresztül. A fotoszintézis során az algák szén-dioxidot kötnek meg és oxigént termelnek, a rendszer pedig a forgalmazó elmondása szerint a szálló por és bizonyos nehézfémek kiszűrésére is képes.

A tartályban nagyjából egy hónap alatt jelentős mennyiségű algabiomassza keletkezik. Ekkor a mintegy 600 literes folyadékot lecserélik, a rendszert friss vízzel töltik fel, és indulhat elölről a folyamat. Az elhasznált algás víz pedig nem hulladék, a tervek szerint a környező zöldfelületeken használják majd fel trágyaként.
A forgalmazó szerint egy Liquid3 nagyjából egy kifejlett fa légtisztító teljesítményével vethető össze, havonta kb. 4000 köbméter levegőt szűr és tisztít meg. A technológia mellett szól, hogy télen is működik, amikor a lombhullató fák már elveszítették leveleiket, éppen abban az időszakban, amikor a ködös, párás idő és a fűtési szezon miatt a városi levegő különösen rossz.

A tisztítás és szűrés mellett van még egy nagyon hasznos képessége: adatokat szolgáltat.
A tervek szerint ugyanis az algabiomasszából havonta mintát vesznek, amelyet akkreditált laboratóriumban vizsgálnak meg. Az elemzésből kiderülhet, milyen szennyező anyagokat kötött meg a rendszer, vagyis képet adhat arról, mi található a környék levegőjében. Ez különösen érzékeny pont lehet egy olyan térségben, ahol a lakosságot időről időre aggasztja az ipari eredetű légszennyezés.
A futurisztikus pad jelentős összegbe kerül, de az Érden felállított példányt nem az önkormányzat vásárolta meg. A berendezést a forgalmazó cég szerezte be, és referenciahelyszínt keresett hozzá. Érd a telepítésben nyújtott segítséget, illetve a karbantartást vállalta, míg maga a szerkezet továbbra is a cég tulajdonában marad.

A projekt érdi megvalósításában Szűcs Gábor alpolgármesternek volt fontos szerepe, aki azonnal meglátta benne a lehetőséget. A forgalmazók amúgy korábban más településeket is megkerestek, de végül Érd vállalta, hogy helyet ad a kísérletnek – hangsúlyozta az Ecogarden ügyvezetője.
Maga a technológia amúgy szerb fejlesztés. A Liquid3 (városi fotobioreaktor vagy „folyékony fa”) szerb feltalálója dr. Ivan Spasojević (Ivan Spaszojevics) biofizikus, aki a Belgrádi Egyetem Multidiszciplináris Kutatóintézetének kutatócsoportjával együtt alkotta meg a rendszert. Az egyetemi, uniós projekt keretében olyan fenntartható, körforgásos megoldást kerestek, amely a szennyezett városi levegő problémájára reagál.
Krausz Krisztináék 2022-ben találkoztak először a szerkezettel. Az Ecogarden eredetileg játszóterek tervezésével és építésével, parképítéssel és parkfenntartással foglalkozik, a pandémia idején azonban elkezdett olyan új városi megoldásokat keresni, amelyek a klímaváltozás következményeire is választ adhatnak.

Innen nőtt ki egy tágabb elképzelés: olyan közterek létrehozása, ahol egyszerre jelenik meg a hagyományos növényzet, a biodiverzitás, az esővíz hasznosítása és a megújuló energia. A Liquid3 ennek csak az egyik eleme – fogalmazott Krisztina.
A pad tetején például napelem található, amelyről USB-n keresztül telefont lehet tölteni. A szerkezet este világít is, és az alkotók szándéka szerint nemcsak műszaki berendezés, hanem olyan pont, ahol az emberek megállhatnak, leülhetnek, találkozhatnak egymással.
A forgalmazók maguk is többször hangsúlyozták, hogy ahol lehet fát ültetni, oda fát kell ültetni. A Liquid3 szerepe ott kezdődik, ahol erre nincs lehetőség. Nincs gyökérzete, kis helyen elfér, télen is működik, közben pedig adatot szolgáltathat arról, mit lélegzünk be.
A tervek között szerepel, hogy iskolai csoportokat, középiskolásokat is bevonjanak, és akár biológiaórákat tartsanak a szerkezet mellett. Így a Liquid3 nemcsak technológiai kísérlet, hanem szemléltetőeszköz is lehet. Megfoghatóvá teszi a fotoszintézist, a légszennyezést, a körforgásos gazdaságot és azt a kérdést, hogyan kellene a jövő városairól gondolkodnunk.