Együtt ünnepeltek Érd nemzetiségei

Együtt ünnepeltek Érd nemzetiségei

Hét nemzetiség hozta el a táncát, népviseletét és finomságait a Szepesbe szombat délután.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hét érdi nemzetiség mutatta be népviseletét, táncait és gasztronómiáját szombat délután a Szepes Gyula Művelődési Központban. 

Görög, német, szerb, ruszin, horvát, lengyel és bukovinai székely dallamok csendültek fel ezen a különleges rendezvényen, ahová a nemzetiségek felöltötték népviseletüket, és elhozták magukkal nemcsak a táncaikat, hanem a legfinomabb ízeiket is.

Igaz, a bevezető műsort nem a főtéren tartották, ahogy tervezték, hanem a Szepesben, de a fellépőknek így is nagy sikerük volt.

Ahogy Hudák Ágnes, a horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke, az Érdi Nemzetiségek Táncházának ötletgazdája és szervezője az ÉrdMostnak elmondta, a negyedik alkalommal megrendezett táncház nagyon jó alkalom arra, hogy a nemzetiségek találkozzanak, és bemutassák  kultúrájukat egymásnak és a közönségnek.

„A tánctanítás és -tanulás mellett volt módunk beszélgetni, megcsodálni minden nemzetiség népviseletét. Nagyon sok érdeklődő eljött, őket is sikerült táncba vinni, és örömmel kóstolták meg a finom falatokat is” – mondta Hudák Ágnes.

Hangsúlyozta: a közönségnek és a nemzetiségeknek is van igényük a folytatásra, így jövőre is megrendezik a táncházat,  immár nemzetiségi találkozóként, még szélesebb lehetőséget teremtve a beszélgetésre, együttlétre.

Tekintsék meg a negyedik Érdi Nemzetiségek Táncházán készült képgalériánkat: 

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email