Szokatlan jelenetnek lehettek tanúi azok, akik szombaton délelőtt Érd központjában jártak: egy rémült őzbak tűnt fel a forgalomban, majd pánikszerűen menekült az autók között.
A szemtanúk beszámolója szerint az állat láthatóan zavart és ijedt volt, cikázva próbált kiutat találni a városi környezetből. Az Érdi Civil Állatmentők megpróbálták óvatosan terelni, hogy elkerüljék a balesetet, nemcsak az őz, hanem az autósok biztonsága érdekében is. A videót is ők tették közzé.
„Próbáltuk legalább annyira terelni, hogy ne legyen belőle tragédia” – írta Soós Péter, a civil állatmentők elnöke.
Az őzbak végül a rendőrség parkolójába rohant be, ahol nyoma veszett. Hogy sikerült-e épségben kijutnia a városból, egyelőre nem tudni, de bízunk benne, hogy nem esett baja.

A kommentek között elhangzott egy ilyen félmondat: „pörköltnek jó lesz, ha rátámad, van, aki le is tudja lőni”, ami teljes joggal sokunknál kiverte a biztosítékot. Többen hangsúlyozták: egy pánikban menekülő vadállat esetében nem a fegyver jelenti a megoldást.
A szakemberek is arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen helyzetekben a legfontosabb a nyugalom. A vadállatok általában nem támadni akarnak, hanem menekülnek a számukra idegen és ijesztő környezetből, a zaj, a forgalom és az emberek elől.
Mivel egyre többet és többet veszünk el a vadon élő állatok életteréből, nem csoda, ha egyre gyakrabban fordul elő, hogy vadállatok tévednek be lakott területekre. Gondoljunk csak a vaddisznók gyakori feltűnésére. Ilyenkor a legfontosabb, hogy senki ne próbálja meg üldözni vagy sarokba szorítani az állatot, hanem értesítse a hatóságokat vagy az illetékes szakembereket.
Soós Péterrel az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány elnökével a közelmúltban indítottuk el az érdmost felelős állattartásról szóló podcastjét, amit itt nézhetnek meg.
A sorozatban a most felmerült témával külön foglalkozunk majd.