Győzött a demokrácia: a CTP elköltözteti az akkuraktárat

Győzött a demokrácia: a CTP elköltözteti az akkuraktárat

A helyiek, civilek és az önkormányzat egyaránt határozott fellépést sürgetett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Minap számoltunk be arról, hogy elküldték a francba az akkuraktárat, vagyis telt ház és tapintható feszültség fogadta a résztvevőket április 21-én este a nagytétényi Szellmann Házban, ahol lakossági fórumot tartottak a 6-os út mentén Érd és Nagytétény határában működő logisztikai központ, a holland hátterű CTP logisztikai cég tevékenységéről.

Fordulatot hozott a hetek óta tartó lakossági tiltakozás és vélhetően az érdi polgármester által a CTP vezetőségének írott levél: a CTP úgy döntött, megszünteti az Érd és Nagytétény határában működő, vitatott akkuraktározási tevékenységet, és elköltözteti a bérlőt.

Csőzik László érdi polgármester felszólalása a lakossági fórumon

László Ferenc kommunikációs munkatárstól értesültünk arról, hogy Csőzik László levelet küldött a CTP vezetőségének, amelyben felszólította őket, hogy az akkuraktárat költöztessék el az Érd és Nagytétény határában működő logisztikai központból.

A bejelentésről hivatalosan is értesítették a városvezetést:

Tisztelt Polgármester úr! Szeretném tájékoztatni, hogy tiszteletben tartva a lakosság kérését, elvisszük az akkumulátor-raktárat a CTPark Budapest-Érd logisztikai központból. Csatoltan küldöm Önnek az erről szóló sajtóközleményt” írja  levelében Gondi Ferenc, a CTP ügyvezetője.

A CTP képviselői a lakossági fórumon

A csatolmányban a CTP ügyvezetője, Gondi Ferenc bejelentette, hogy a vállalat eleget tesz az érdi és nagytétényi lakosság kérésének, ezért a bérlő elszállítja az akkumulátorok tárolásával kapcsolatos tevékenységet a CTPark Budapest–Érd logisztikai parkból. A döntést az indokolja, hogy a helyiek egyértelműen jelezték: nem szeretnének ilyen jellegű tevékenységet a környezetükben, még akkor sem, ha a cég állítása szerint a raktárban nem tároltak veszélyes anyagokat.

A vállalat hangsúlyozta, hogy meghallotta és tiszteletben tartja a lakosság kérését, ezért haladéktalanul egyeztetni kezdett a bérlővel, aki nyitott a költözésre, a részletekről pedig még tárgyalások várhatók az érintett önkormányzatokkal. Az ügyvezető kiemelte azt is, hogy a jövőben nem lesz akkumulátorral kapcsolatos tevékenység a területen, a CTP pedig továbbra is elkötelezett a térség fejlődése mellett. A közleményben kitérnek arra is, hogy a cég hosszú távon egy modern, fenntartható logisztikai parkot kíván létrehozni, amely jelentős gazdasági szerepet tölthet be, és környezetbarát megoldásokkal működik majd.

Fotók: Nagy Balázs és Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email