A Kastély árnyékában élő történelem címmel indult múltidéző sorozatunk újabb fejezetéhez érkezett. Dr. Kerékgyártó Imréné 2006-ban megjelent kötete alapján azokkal a jeles érdi személyekkel foglalkozunk, akik a viharos XX. században sokat tettek Érdért. Ezúttal Kudó József esperes-plébános munkásságára fókuszálunk, aki horvát nemzetiségű családból származott, érdi története segédlelkészi munkájával kezdődött még az első világháború kitörése előtt.

„A föld, amelyen élünk 330 év óta nekünk már hazánk lett. Három századnak sok küzdelme, könnye, izzadságcseppjei vegyültek a homokba és ideragasztottak minket mindörökre.”

E vallomás Kudó József családkrónikájából való, amelyben feldolgozta a rác (horvát) ősei viszontagságos útját az Óhazától mostani lakóhelyükig. Ismerteti beilleszkedésük körülményeit, az új honfoglalással járó nehézségeket: „Éheznek, a szárazság nagy, s ők elindulnak a törökmentes szabad hazába. Maradnak az öregek és a tehetetlenek, meg a szárazságban elaszott vetés.”

Kéziratos könyve megbízható forrásmunka az Érden, Ercsiben és Tökölön letelepedett nemzetiségek történetéről, azonban ugyanilyen alapossággal vall önéletrajzában életéről is. Naplójában beszámol sorsának alakulásáról, tudatosan vállalt hivatásáról. Kudó József Tökölön született gazdálkodó családban. Jó képességű gyermek lévén – apja anyagi áldozatok árán is taníttatta.

Középiskoláit különböző helyeken végezte, más-más otthonokban lakott, megismerte az élet sötét oldalát. A teológia elvégzése után 1907. augusztus 17-én Prohászka Ottokár püspök pappá szentelte. Állomásai: Érd (segédlelkész), két év után Ercsi, Ráckeve, Budafok, Iváncsa községek. Megjárta a frontot, az első világháborúban – Volhinia, Szerbia, Albánia 1915-től 1918-ig mint kórházi és tábori lelkész működött. Maláriával és kitüntetéssel tért haza, ha elkapta a lázroham, kinint szedett, arca sápadt volt.

1922-ben élete végleg Érdre kanyarodott vissza, Iváncsáról került ide vissza. Feltehetően rác nyelvtudása motiválhatta a püspökét helységünkbe való ki- nevezésére, hiszen a lakosság 2/3 része horvát nemzetiségű volt.

Megérkezésének körülményeiről naplójában így számol be: „A reggeli vonattal értem Érdre, kemény 22 fokos hidegben 1922. február 15- én. Érden rengeteg baj volt, s mint eddigi helyemen, itt is engem várt a rendbehozás munkája. A templomot a háború alatt nem javították, leesett  a vakolat az oldaláról, harang nem volt a toronyban, ezt is rekvirálták – csak egy kis lélekhang. A toronytető pléh romjait lóbálta a szél. A plébánia éppen ilyen. A többhavi lakatlanság alatt a szomszédok kivágták az apró fácskákat is, mert tüzelő nem volt. Az ablakok régiek, papír, rongy vagy piszkos vattával voltak kitömve a szárnyzáró felületek, hogy huzat ne legyen. Az udvaron, a falon sörétes puska nyomai. Egy ideig vöröskatonák tanyáztak itt és célba lőttek a falba.” – Ilyen háborús állapotokat talált új munkahelyén.

A háború idején komoly veszélybe került, kitették lakásából, letiltották járandóságát, fegyveresen rátámadtak. Ügyes politikával lecsillapította az ellene szegülőket. „Megalakítottam a földműves pártot, s ebből polgári őrséget, s így békém volt.” – Kivételes, kapcsolatteremtő személyisége, humánuma megnyilatkozott a különböző vallások megítélésében. „Habár útjaink eltérnek – a végső célban mégiscsak találkozunk.”

Sikeresen oldotta fel a nyelvi feszültségeket. Az érdi magyar, rác és német nemzetiségűek egyaránt becsülték, szerették. Híveit elkísérte a bölcsőtől a koporsóig. Prédikációit hol magyarul, hol a nemzetiségek nyelvén tartotta. Jól beilleszkedett a vegyesajkú közösségbe, mindenki elfogadta.

De nemcsak Ófaluban tevékenykedett, figyelme kiterjedt az egyre növekvő Érd különböző területeire. Érdeme az újfalusi Jézus Szíve templom mellett a Szent József templom létrejötte. Ezenkívül változatos helyeken is megszervezte az istentiszteleteket. 1937-ben Simonpusztán az iskolában, Érd-nagyállomáson egy ház teraszán, Ilkapusztán rögtönzött kultúrházban celebráltak szentmisét.

A hívők az Érd felső megálló melletti fenyves erdőben igen hangulatos tábori misét látogathattak. Kudó József 25 éves pappá szentelése alkalmából büszkén írja püspökének: „Merem állítani, hogy Érden a közszellem jó, sehol annyi helyen nem folyik istentisztelet.” – Az évfordulót méltón megünnepelték. Érd szinte minden felekezete képviseltette magát, jelen voltak tisztelői, de eljöttek külső jeles vendégek is, elismerve az esperes-plébános eredményeit.

Közéleti emberként is példát adott, erkölcsi értékrendjét nemcsak szavakkal, tettekkel is hirdette.

Megszervezte és irányította a Katolikus Kört, a Jézus Szíve Szövetséget. Világi vállalkozásokban is részt vett, közben méhészkedett, tevékenysége minden percét kitöltötte. Idős korára végre függetlenségre vágyott. Újfaluban megvásárolta a hajdani Kaszinó épületét, s otthonává alakította át. 1967. augusztus 3-án hunyt el, Érden az Ercsi úti temetőben nyugszik.