Jelentős közlekedési problémák alakultak ki az utóbbi hónapokban a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény előtti, a Felső utca felőli parkolóban. A főigazgató az intézmény közösségi oldalán azt írta, hogy a Polgármesteri Hivatal Városrendészeti Osztálya hivatalos levélben kért segítséget:
hívják fel a lakosság figyelmét arra, hogy 2025. augusztus 25-én megváltozott a közlekedési rend, hiszen sokan még mindig figyelmen kívül hagyják.

A részletekkel kapcsolatban Bárány Zsolt megjegyezte, hogy a parkoló forgalma egyirányú lett, amit sokan nem vesznek figyelembe, illetve magyarázatra szorul a parkoló egy rövid szakaszára kihelyezett megállni tilos tábla is.
„Ez első hallásra furcsának tűnhet egy parkoló területén, de a szabályosan, a felfestett helyeken várakozók számára időnként fizikailag lehetetlen a megállni tilos tábla hatálya alatt megálló autók miatt a kihajtás”
– hangsúlyozza a főigazgató.
A tábla tehát nem felesleges szigorítás, hanem a parkoló működésének fenntartása érdekében vált szükségessé.

Továbbra is komoly gondot okoz, hogy többen jogosulatlanul használják a mozgássérült parkolóhelyeket, holott ezeket a KRESZ csak a megfelelő igazolvánnyal rendelkező személyek számára engedélyezi. Ez különösen egy egészségügyi intézmény esetében súlyos probléma, hiszen sok beteg csak ezekről a helyekről tud biztonságosan közlekedni.

A Városrendészet leveléből az is kiderül, hogy elsősorban tájékoztatni és segíteni próbálnak, de ha a szabálytalanságok folytatódnak, a figyelmeztetés helyett bírság vár majd a szabálytalankodókra.
Bár a Romics előtti parkoló csúcsidőben hamar megtelik, Bárány Zsolt szerint a túloldalon, a Felső utca szervizútján szinte mindig akad szabad hely, ahonnan szintén könnyedén megközelíthető az intézmény.
