Éremeső hullott az érdi birkózókra

594541152_122236050836179867_5449445793101119895_n

Éremeső hullott az érdi birkózókra

November utolsó hétvégéjén három helyszínen is szőnyegre léptek az Érdi Spartacus SC versenyzői, elsöprő eredménnyel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szombaton Gyálon rendezték az idei év utolsó országos bajnokságát az U11-es korosztály számára kötöttfogásban. Mazzag Lilla a 63 kg-os súlycsoportban bronzérmet szerzett – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

Ezzel egy időben Kunszentmiklóson gyermekgálát tartottak, amelyen az érdi gyerekek öt arany-, három ezüstérmet és egy ötödik helyet gyűjtöttek be.

Az U7-as korosztályban Bobik Zsombor és Kovács Vilmos, az U9-esek között Dudás Csaba, Mazzag Márk és Antunovits Beke szerzett aranyat, míg szintén U9-ben Andruska Dominik, U10-ben pedig Nagy Benjamin (-32 kg) szerzett ezüstöt. A -35 kg-os súlycsoportban Gulyás Panka az ötödik helyen végzett. Az U13-as korcsoportban Pagonyi Gergely (-46 kg.) ezüstérmes lett.

Forrás: Érdi Spartacus SC

Vasárnap hazai környezetben folytatódtak a küzdelmek: a Tar Mihály Birkózócsarnok adott otthont a Sumo Utánpótlás Olimpiának, mellette pedig gyermek birkózógálát is rendeztek.

Érdi részről sumóban nyolc első-, kettő második-, egy harmadik és egy ötödik hely született, míg a birkózók összesen tizenegy érmet nyertek:

Sumo Utánpótlás Olimpia – Aquatherm-Zsigmond Kupa

Diák I-II. Fiú

  • -35 kg 1. Antunovits Beke, 2. Mazzag Márk
  • -40 kg 1. Szilágyi Kornél
  • +50 kg 1. Lengyel Dániel 2. Andruska Dominik

Lány

  • -35 kg 1. Gulyás Panka
  • +40 kg 1. Mazzag Lilla 3. Kovács Tamara

Diák III-IV. Fiú

  • -45 kg 1. Pagonyi Gergely
  • -70 kg 1. Ujlaky Dániel

Lány

  • -45 kg 1. Vajna Nóra

Érdi Spartacus SC Gyerek Gála

1. hely: Antunovits Milos, Dévics Teodor, Gál Zorka, Hamar Dániel, Kovács Kincső, Kovács Vilmos, Kula Máté, Szamos Iván, Szlovák Konor, Tóth Levente, Ujfalusi Patrik

2. hely: Antunvoits Kolos, Boldis Hargita, Fejes Ármin, Glavati Árpád, Hamar Dominik, Kula Zsombor, Nagy Attila, Nagy Nimród, Szabó Jázmin, Vajna Norbert, Závodi Ákos

3. hely: Bangha Barnabás, Farkas Kristóf, Földvári Dominik, Maczika Olivér, Milák Krisztofer, Nagy Máté, Pluhár Szofia, Somlai Rudolf, Szabó Márkó, Szamos Igor, Szász Zsombor

Fotó: Érdi Spartacus SC.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email