Második alkalommal rendezte meg az Adventi Édes Szombatot a Szociális Gondozó Központ. A szombati jótékony célú rendezvényen tizenkét cukrászda, illetve önkéntesek finomságai kerültek az Érdi Galéria asztalára.
A sütemények mind felajánlásként érkeztek. A gondozóközpont munkatársai és önkéntesek porciózták, rendezték el a tálcákon, a közönség pedig támogatói jegy megvásárlása után válogathatott a sok nyalánkságból.

Sajnos, kóstolót nem tudunk adni belőlük, de fényképes ízelítőt igen:
Amíg a galéria kertjében a sütik közt szemezgethettünk, addig odabent különféle programok, szolgáltatások várták a kicsiket és nagyokat, a gyerekelőadásoktól a masszázsig.

Nagyon népszerűek voltak a kreatív foglalkozások, illetve a gyerekeknek szóló előadások.

Az Adventi Édes Szombaton 420 ezer forint támogatás folyt be a Szociális Gondozó Központ egységei javára. Ez az összeg hozzájárul ahhoz, hogy az idősellátásban az egészségmegőrzés szempontjából fontos programokat tudjanak szervezni (mint például a mozgásterápia, vagy az állatasszisztált terápia).

A Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekek ajándékaihoz és a Habilitációs Központ új eszközeihez is hozzájárul ez az összeg. Aki tehát eljött, és akár azzal, hogy sütött egy tálca süteményt, akár a támogatói jegy megvásárlásával segített, az a nehéz helyzetben élő érdieket támogatta.







