Az ’56-os emlékmű előtt ünnepi műsorral és koszorúzással tisztelgett a város a forradalom mártírjaira.

Csőzik László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Elsőként a Rákosi-rendszer szörnyű éveit idézte fel, amikor a magyarok ostoba és zsarnok vezetőik miatt nyomorogtak. Beszélt az elnyomásról, a kitelepítésekről, az egyházak kisemmizéséről, az erőltetett iparosításról, a jegyrendszerről, a téeszesítésről, az életszínvonal gyors hanyatlásáról. A népet testben és lélekben megalázták – hangsúlyozta a polgármester.

„Forradalmáraink 1956. október 23-án szinte azonnal elsöpörték ennek az elnyomásnak valamennyi jelképét. Tömegtüntetésen vágták ki nemzeti lobogunkból a Rákosi-címert” – emelt magasba egy eredeti ‘56-os zászlót (lásd kiemelt képünkön), amit Kakas Róbert érdi műgyűjtő ajándékozott a napokban a városnak. A lobogó méltó helye a Polgárok Háza dísztermében lesz.

„Október 23-án miénk lett a világ. Talán ez volt a 20. század legszebb napja. Mert megtanultunk félelem nélkül élni. Ahogy egy hősnő mondta: nem volt bennünk semmi félelem. Aki változást akart, ott volt a barikádokon. Az utcák telis-tele voltak ilyen hősökkel. Hétköznapi emberekkel, akiket a válukra emelt a történelem. Pesten, Budán, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Győrölt, mindenütt a vidéki városokban. És bizony Érden is. A szovjet tankok ellen  barikádot emeltek az Alsó utca torkolatában, Érdigeten munkagépekkel torlaszolták el az utat. Nemzetőrként védték az embereket, elűzték a fosztogatókat, elkapták a menekülő AVH-sokat.”

„Tiszta szívű emberek voltak. Áldozatok és hősök. Mint a 19 éves Firtelmeiszter Sándor. Egy repeszt találta homlokon, amikor a szovjetek október 25-én szétlőtték itt a barikádot. Vagy mint a 35 éves Bojó Simon: kenyérszállító lovas kocsija a tankok alá fordult, és ő belehalt a vérmérgezésbe. És mint a 22 éves Téglási András, az érdi fiú, aki Budakalászon volt nemzetőr. November 10-én nőték fejbe az oroszok. Tavaly végre ő is méltó helyre került közös emlékezetünkben: emléktáblát avattunk a tiszteletére, a másik két érdi áldozat mellett a Magyar Földrajzi Múzeum bejáratánál.”

Firtelmeiszter Sándornak egyébként már nem él hozzátartozója, ezért az ő, illetve édesapja sírját október 23-a környékén Tetlák Örs volt alpolgármester és Balla Imre volt képviselő gondozza évről évre.

Csőzik László nemcsak az érdi áldozatokról emlékezett meg, hanem Dilinkó Gábor autodidakta festőművész ‘56-os tetteiről is. Dilinkó ugyan nem volt érdi, de városunk lakói az Érdi Galéria kiállításáról ismerhetik a műveit. A polgármester elmesélte, hogyan vesztette el a forradalom harcaiban fiatal, várandós szerelmét, és hogy fizetett keserves börtönévekkel azért, hogy a november 4-ei invázió után is tovább harcolt.

„Azt mondta a forradalomról: amikor az életedet kockáztatod, azok az emberek állnak oda, akiknek már nincs vesztenivalójuk. ‘56-ban nem volt vesztenivalónk. Minden megérett a változásra.  És ezek a történelmi idők tartanak minket. Ezekből merítünk emberséget,  tisztességet, bátorságot is. Ezek tanítanak meg félelem nélkül élni. Október 23-a a magyarság alapköve. Főhajtással tisztelgünk azok előtt, akik tettek a változásért. Ők a mi példaképeink.”

A teljes beszédet itt tekinthetik meg olvasóink:

Csőzik László köszöntőjét követően a Kávészünet zenekar adott ünnepi műsort, majd virággal és főhajtással tisztelegtek ’56 forradalmárai előtt az önkormányzati frakciók, helyi intézmények, szervezetek. Közreműködött a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományorző Egyesület.