Óvási ügy miatt került veszélybe az Érdi VSE két győzelme

Óvási ügy miatt került veszélybe az Érdi VSE két győzelme

Az ügyben megszületett az Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának határozata is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az NB III Dél-Nyugati csoportjában játszó Nagykanizsa és a Balatonlelle is megóvta a jelenleg kilencedik helyen álló Érdi VSE ellen játszott legutóbbi mérkőzését. Az érdiek a Zala vármegyeiket hazai pályán 5-1-re győzték le a 11. fordulóban, egy héttel később pedig a Somogy vármegyei alakulat otthonában nyertek Domján Attila tanítványai egy hosszabbításban értékesített tizenegyessel.

Az érdi klub a közösségi oldalán tett közzé egy közleményt, amely arról tanúskodik, hogy nem tartják sportszerűnek az ellenfelek lépését.

„Történt ugyanis, hogy a Nagykanizsa megóvta a mérkőzésünket. Most pedig valahogy épp a Balatonlelle tette ugyanezt… miután – milyen meglepő – „oda is csörgött valaki”. Köszönjük a Kanizsának, hogy ilyen lelkesen foglalkozik az Érdi VSE mindenkori ellenfelével. Ritka az ilyen figyelmes gondoskodás! És Lellén… lehet, jobban járna a csapat, ha az óvások helyett inkább a játékosokra költenék azt a pénzt. Például egy szendvicsre a meccs után. Mi maradunk annál, amihez értünk – a futballnál”
Természetesen az Érdi VSE magyarázatot is adott az esetre, mely szerint a Nagykanizsa sportorvosi problémát vélt felfedezni a mérkőzésen szerepelt érdi játékosnál, ezért nyújtott be óvást.

„A sportorvosi engedély természetesen érvényes volt – ezt a játékvezető már a meccs előtt ellenőrizte és rendben találta, majd a Versenybizottság is megerősítette döntésével. Ennek ellenére a Kanizsa továbbra is aktív kapcsolatban maradt más csapatokkal… ami szerintünk nem éppen a Fair Play szellemében történt.”

– írják.

A közléményről szóló bejegyzésük alatt kommentben tették közzé az alábbi határozatot, amelyben a Versenybizottság helybenhagyta a pályán elért eredményt.

A Versenybizottság határozata(forrás: Érdi VSE Facebook-oldal)

Az FC Nagykanizsa tizenkét forduló után 28 ponttal vezeti a tabellát, míg a Greenplan Balatonlelle SE pedig nyolc ponttal az utolsó előtti helyen áll a pontvadászatban. Amennyiben az óvásnak helyt adott volna a Versenybizottság, úgy mindkét csapat közelebb került volna céljai eléréséhez: a Nagykanizsa az NB II-be történő feljutáshoz, a Balatonlelle pedig a bennmaradáshoz. Bár még a szezon nagy része hátra van, de minden pont döntő lehet a végelszámolásnál.

fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email