Érd gondoskodik a hajléktalanokról

hajléktalan

Érd gondoskodik a hajléktalanokról

Egyeztettek az érdi hajléktalanellátás szereplői.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A téli krízisidőszak közeledtével az érdi Szociális Gondozó Központban ismét összeültek az érdi hajléktalanellátásban érintett szervezetek, hogy közösen tekintsék át a feladatokat és tapasztalatokat.

A megbeszélésen részt vett a rendőrség, a polgárőrség, a családsegítő központ, Harmat Ákos alpolgármester, több környékbeli település képviselői, valamint az utcai szociális munkások és a Menhely Alapítvány munkatársai is.

Harmat Ákos alpolgármester elmondta, a megbeszélésen alaposan górcső alá vették az érdi helyzetet, különös tekintettel a Béke tér és az Európa sétány környékén élőkre, valamint a nappali és éjszakai melegedők leterheltségére. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az ilyen egyeztetések kulcsfontosságúak a téli időszakban, amikor a legkisebb figyelmetlenség is emberéletekbe kerülhet.

Felmerült az igény, hogy ne csupán évente, a tél beköszönte előtt üljenek össze az érintett szervezetek, hanem rendszeres, évközi találkozók is segítsék a hatékonyabb együttműködést. A Humán Szolgáltatási Főosztály vállalta, hogy összefoglaló anyagot készít a legfontosabb elérhetőségekről és információkról, amelyet a városrészfelelősök, az önkormányzati képviselők és a helyi sajtó is megkapnak. Így mindenki pontosan tudhatja majd, kihez fordulhat, ha segítségre szoruló emberrel találkozik.

Gecse-Simon Orsolya, a Szociális Gondozó Központ vezetője hozzátette, a hajléktalanság problémája nem kizárólag az utcán élőket érinti. Sok idős, egyedül élő ember is veszélybe kerülhet saját otthonában, ha nem tud fűteni vagy segítséget kérni. Ha valaki azt tapasztalja, hogy a szomszéd házban napok óta nem mutatkozik életjel – például nem száll fel a füst a kéményből –, érdemes jelezni a családsegítő szolgálatnál, akik ilyenkor ellenőrzik a helyzetet.

Elmondta azt is, hogy a polgárőrség a hideg hónapokban fokozottan figyeli a közterületeket, de a legfontosabb szerep továbbra is a közösségé. Az együttérzés és az odafigyelés életet menthet: a szakemberek arra kérik az érdieket, hogy ne közönnyel, hanem megértéssel forduljanak az utcán élők felé. Sok hajléktalan ember nem önszántából került ebbe a helyzetbe, és az utcáról rendkívül nehéz visszatérni a társadalomba.

Az előítéletek és elutasítás helyett sokkal többet segít, ha valaki emberi szóval fordul hozzájuk, és bátorítja őket, hogy vegyék igénybe az éjjeli menedékhelyek és nappali melegedők szolgáltatásait.

A menedékhelyek és melegedők nemcsak a biztonságos túlélést szolgálják, hanem lehetőséget is kínálnak az újrakezdésre – szakemberek segítségével akár munkát és lakhatást is találhatnak az oda betérők. Az odafigyelés, a bizalom és a segítő szándék tehát nemcsak a krízishelyzetek megelőzésében, hanem emberi sorsok megváltoztatásában is kulcsszerepet játszik.

Fotó: freepik és Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email