A Magyar Földrajzi Múzeumban mutatták be szeptember 21-én este Lehoczki Zsuzsanna helytörténész és Balpataki Katalin történész szerzőpáros #helló Érd – Képeslap-válogatás Érdről című könyvét. A puhafedeles, impozáns, jó szagú kiadvány az album és egy vaskosabb igényes magazin határán egyensúlyoz, ma már neve is van ennek a műfajnak, úgy hívják: bookazine (ejtsd: búkezin).

Megnyitó beszédében Csőzik László polgármester használta ezt a számomra eddig ismeretlen műfaji megnevezést, ami kinézetre valóban passzol a műhöz, amely ráadásul abban is igen trendi, hogy a címe hashtaggel kezdődik, mintha csak egy instagram bejegyzés volna, ezzel is megszólítva azokat a generációkat, akik ezt a jelet előbb ismerték, mint magát az abc-t.

A kötet szerzői archív képeslapokon keresztül rajzolják meg a város történetét, arculatának a teljes 20 századon átívelő változásait. A kötet a múzeum kiadásában jelent meg, amire az igazgató, Fekete-Mácsai Anetta is méltán büszke.

Megnyitó beszédében hangsúlyozta: „A képeslapok anno nemcsak Érd értékeit mutatták be, hanem személyes üzeneteket is közvetítettek a nagyvilág felé, ezáltal a város neve és arca másutt is ismertté vált. A most bemutatott kötet nem a hagyományos helytörténeti szemléletet követi, hanem derűs, optimista képet rajzol Érdről, olyan városként jeleníti meg, ahol jó élni, ahová jó ellátogatni. A munka szépsége és igényessége tiszteletet érdemel.”

A polgármester mindezt még megfejelte azzal, hogy szerinte a könyv sikerének egyik lehetséges titka a retrómánia, a nosztalgia, mint momentán a legnépszerűbb közösségi élmény, hiszen az emberek szívesen idézik fel a múltat, a régi filmeket, fotókat és képeslapokat. A bookazine ezt az élményt kínálja: időutazást Érd múltjába. De a múltban ott van a jövő is, fogalmazott a városvezető, így a kötet nemcsak emlék, hanem inspiráció is a mai érdieknek.

Én a magam részéről nem vagyok ennyire optimista.

Számomra a képeslapokban és igényes szövegekben elmesélt múlt éppen az elveszett értékek fájó hiányát erősíti fel.

Milyen lenne ma a város, ha állna a 70-es években bután lerombolt kastély, a téglagyár, a számos patinás épület, mint például Brust Dávid üzlete a Fő utca és a Római utca sarkán, ha működne a Termál Hotel és a számtalan apró, vidám strand Tusculánumtól Érdligeten keresztül a Postás telepig?

A könyvbemutatót Tüske Gyula, a múzeum könyvtárosa moderálta okos kérdésekkel. Zsuzsanna és Katalin válaszaiból a műhelymunka apró részletei is kiderültek. Megtudtuk, hogy a  projekt 2021-ben indult, de – a szerzők szerint – „érdi léptékkel” jóval nagyobb falatnak bizonyult, mint korábbi, százhalombattai elődje, amit szintén ketten jegyeznek.

A rendezőelv végül a képeslapok átgondolt sorrendje lett: a sok többképes lap miatt gyakran csak egy-egy részletre fókuszáltak, hogy a város története mégis ívként álljon össze. Az 1896 óta megjelent, mintegy 400 érdi képeslapból 180 került a kötetbe.
És hogy miért épp képeslapok? „Mert itt a kép vezeti az olvasót” – fogalmaztak.

Nem tanulmánykötetet akartak írni, hanem olyan albumot, amelyet öröm fellapozni, újra és újra rácsodálkozni egy-egy részletre. A képeslap, ez a már régóta haldokló műfaj ma-holnap végleg kimegy a divatból, a gyűjtemény így kordokumentum is. A szerzők szerint a válogatás azt az előszeretettel hangoztatott közhelyet is helyreteszi, miszerint Érdnek nincs múltja. Dehogynem. Éppenséggel sokkal látványosabb és gazdagabb, mint a jelene.

A bookazine külön érdeme, hogy a látványvilág mellett igényes szövegek mesélik el Érd történetét. Ráadásul két nyelven, az angol szöveg miatt így az egész világon bárki számára értékes ajándék lehet a kötet.

A könyv utolsó fejezete igazi intellektuális csemege, az Üzenetek a múltból cím alatt olvashatjuk ugyanis a 180 képeslap hátoldalán található eredeti szövegeket.

Egy kalotos növendék soraiból kiderül, hogy a tea „jó volt, csak rum nem volt benne” és nagyon kéne neki a sapka, azt okvetlen küldjék el, mert a padok többnyire hidegek és ha meglenne a sapka, rá lehetne ülni. Máshol egy félreértett „szerelmi pengeváltás” köré kerekedett posta-pletyka elevenedik meg. De az is kiderül, hogy mint megannyi jelen probléma, már 1948-ban is sok volt például a szúnyog („de jobb szeretnék már otthon lenni, mert sok a szúnyog”).

A képek motívumai közül gyakran bukkan fel a minaret – időrendben követhető rajtuk a hazai műemlékvédelem felfogásának változása –, míg a Duna például feltűnően ritkán jelenik meg. A szerzők szerint ennek oka, hogy a város fejlődése sokáig a belső részekre koncentrált, a folyó pedig nem vált a közösségi élet centrumává. A Szent Mihály-templom ezzel szemben már a XX. század első felének lapjain is állandó szereplő, a szocializmus idején pedig meglepően sok vallási témájú kép készült Érden, ami önmagában is további kutatásra érdemes jelenség.

Ha időutazhatnának, Zsuzsa a 19. század végére – 20. század elejére menne vissza, hogy kinyomozza a korabeli városvezetés rejtélyes ügyeit; Katalin a ’20-as évek nyarait választaná – „valamelyik lak verandájáról írnék képeslapot”. A #helló Érd végső soron ilyen meghívás: közös, játékos nyomozás a város múltja után, hogy ma jobban értsük, hol élünk.