A Virágzó Érdi Porta pályázat nyerteseit október elsején hirdették ki. Az ÉrdMost minden kategória első helyezettjét bemutatja, egyrészt azért, hogy olvasóink is gyönyörködhessenek a szebbnél szebb érdi kertekben, másrészt pedig a jó gyakorlatok miatt – hisszük, hogy érdemes tanulnunk egymástól a fenntartható kertek kialakítása és művelése terén.
Elsőként a Bőtermő Érdi Konyhakert kategória nyerteséhez látogattunk el, utána a Legszebb Érdi Utcafront nyertesénél jártunk, majd a Legszebb Érdi Erkély, Terasz első helyezettjénél vendégeskedtünk. Legutóbb az Ökokert kategória győztesének kertjét mutattuk be olvasóinknak, végezetül pedig a Virágzó Érdi Porta kategória nyerteséhez látogattunk el. Reméljük, olvasóinknak tetszett összeállításunk, és találtak olyan jó gyakorlatokat, ötleteket, amelyeket a saját kertjükben, erkélyükön, utcafrontjukon is hasznosíthatnak. Képes összeállításunkkal kívánunk jó kertészkedést és tervezgetést és jövő évre.
Kosaras Dávid és Sekk Patrícia 2022-ben költözött Érdre, a kislányuk már itt született. A Fenyves-parkvárosi ház új építésű, a kertjében három éve még csak a fű nőtt. A család tehát alig pár év alatt alakította ki azt a szép kertet, amivel tavaly az Ökokert kategóriában második helyezettek lettek, most pedig elvitték a Virágzó Érdi Porta fődíját.
A terület, ahol virágok, cserjék, bokrok és fák is élnek, nem nagy, körülbelül háromszáz négyzetméteres. A házaspár 140 különböző fajta évelőt ültetett, és több mint tíz fát telepített úgy, hogy ez egyáltalán nem kelt zsúfolt érzést, sőt, egyszerre burjánzó és harmonikus.
Ez nemcsak azért jó, mert szép a szemnek, hanem azért is, mert ennek a sűrű ültetésnek (és a mulcsozásnak) köszönhetően szinte nincs is gyomnövény az ágyásokban.
Mindent önerőből csináltak: a tervezést és a kivitelezést is, a barátaik segítségével. Még egy kis tavat is telepítettek – jövőre szeretnének egy padot is mellé, hogy ott élvezhessék a csobogást és a kert nyugalmát.
A házaspár nagyon környezettudatos: semmilyen vegyszert nem használnak, csak huminsavat és algát. A növényeket úgy válogatták össze, hogy jól bírják a szárazságot, ezért ritkán kell öntözni. Még a füvet sem locsolják rendszeresen, mégis jól bírja.
A virágok, cserjék mellett őszibarack, cseresznye, körte, füge, gránátalma és két madula díszíti a kertet. „Ma már nem biztos, hogy ezeket a fajtákat ültetném, mert bio módon elég nehéz őket megvédeni a kártevőktől. Léteznek olyan fajták is, amelyek rezisztensek a betegségekkel szemben” – mondta Dávid.
A fák jó minőségű komposztot kaptak, és ha szükséges, marhatrágya-granulátumot is adagolnak a gondos kertészek. Meghálálják a gondoskodást, már most nagyra nőttek, és gyümölcsöt is adnak. A törzsek körül öntözőzsákokat láthatunk, ami apránként adagolja a vizet, ami így jobban eljut a fák gyökeréhez.
Ezekben a kaspókban paradicsomok és egyéb zöldségek nőttek. Öntözésüket hordóbol oldotta meg a család: a hatalmas esővízgyűjtő az egyik eresz alatt áll.
A magaságyásokban most is sokféle zöldség terem (a közéjük ültetett sarkantyúka távol tartja a kártevőket, a poloskát kivéve), a magaságyás szomszédságában pedig rengeteg bogyós gyümölcsöt hozó bokor nő: ribizli, szeder, som, és a folytontermő málna, amit a kicsi nagyon szeret. Neki is van kis kertészkészlete, buzgón ás és húzogatja a gyomokat.
A család most az utcafront szépítését tervezi: már megvették az oszlopos díszalma- és oszlopos vérszilvafát, ezek nagyon jól díszítenek, de nem nőnek olyan magasra, hogy a villanydrótokat zavarhatnák. Szárazságtűrő évelőket ültetnek melléjük, és méhcsalogató fűmagkeveréket vetnek el.
Egy beültetett kertben sok nyesedék, zöldhulladék keletkezik. Ezt a család teljes egészében felhasználja, rászórják az ágyásokra, a mulcs alá beforgatva. Még a karácsonyfa törzsét is hasznosították: a madáretető tartójaként szolgál tovább. „Jó érzés, hogy mindent vissza tudunk forgatni a természetbe. És a nyesedék, a zöldség, gyümölcs levágott héja tényleg javítja a talajt” – mondta Patrícia.
„Volt, aki azt mondta, hogy túl sok mindent ültetünk. De szerintünk a gyerekek sokkal jobban fogják élvezni az árnyékot, mint egy napégette füves területet” – mondta búcsúzóul Dávid.
Bár terveznek még egy boltívet, amire rózsát futtatnak majd fel, a kert gyakorlatilag kész. Persze, egy-két növénynek mindig akad még hely – hiszen aki egyszer elkezdi a kertépítést-szépítést, annak többé nincs megállás.