A szomorú hír Csőzik László polgármester közösségi oldalán jelent meg.
Az Érdi Civil Állatmentőkhöz érkezett a jelzés tegnap délután, miszerint az egyik fiatal gólya furcsán viselkedik, szemlátomást komoly baj lehet a lábával.

Az alapítvány önkéntesei kimentek a helyszínre, és látták, hogy a gólya valóban nem tudja használni az egyik lábát, a szárnyait azonban igen, így folyton elrepült a segítségére érkezők elől.
Szerencsére idővel sikerült elkapni a madarat. „A lába szörnyű állapotban volt – nyílt csonttörés” – olvasható az Érdi Civil Állatmentők beszámolójában.

Mint írják, a gólyát este egy helyi állatkórházban szakszerúen ellátták, rögzítették a törött lábát. Ma vitték volna tovább a Hortobágyi Madárkórházba, ahol már tudtak az érkezéséről, és várták a sérült kisgólyát.
Sajnos, minden igyekezet és minden szakszerű segítség ellenére a kisgólya meghalt az éjszaka.

Ófalu gólyaszerető közösségét megrázta az eset: sokan kedvelik a madarakat, szívükön viselik a sorsukat, még egy gólyakamera megvásárlására és telepítésére is indítottak gyűjtést.
Ahogy az már Érden szokás, nevet is kaptak a kisgólyák, Bara, Benta, Sulák és Tepecs pedig szépen cseperedett, és egyre többször hagyták el a fészket.
Remélhetőleg több sérülés, baleset már nem éri őket, és a megfogyatkozott gólyacsalád rendben útrakelhet a nyárutón.